Döntés a zsidó munkaszolgálatosok emlékművéről
2008. szeptember 11. 15:07
Várhatóan a VII. kerületi Bethlen Gábor téren helyezik el a második világháború éveiben életüket vesztett zsidó munkaszolgálatosok emlékművét - tudta meg az MTI a fővárosi politikusoktól.
Korábban
Tájékoztatásuk szerint a Főpolgármesteri Kabinet kedden módosítást kezdeményezett az emlékműnek a hivatal által javasolt feliratán. A hivatal `...fegyvertelen álltak az aknamezőkön...` a zsidó munkaszolgálatosok emlékére 1939-45 feliratot javasolta.
Steiner Pál MSZP-frakcióvezető közölte, hogy a városvezetés olyan feliratot indítványoz, amely rögzíti, hogy a világháborúban meggyilkolt, mártír munkaszolgálatosoknak állítanak emléket. A Fővárosi Közgyűlés májusban 10 millió forintot biztosított az emlékmű felállításához, ami több tárca és a Mazsihisz beruházásban valósul meg.
A közgyűlés szeptember végén véglegesíti az emlékmű helyszínét és a pontos feliratot. Előtte még szeptember közepén a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete is dönt az emlékműállítással összefüggő kérdésekről.
A képzőművészeti pályázaton nyertes Baráz Tamás szobrászművész acélrácsok közé zárt zúzott kőből közel ék alakú teret alakít ki. Ennek végpontján egy 270 centiméter magas zárókő áll. A kő közepén mintegy 10 centiméteres hasíték, `lélek-kapu` található, amely a felső negyedében negatívban kirajzolódó Dávid-csillaggá szélesedik. Az emlékmű felállítása a Fővárosi Közgyűlés döntése után kezdődhet meg - rögzíti a kabinet elé benyújtott javaslatában Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 2024.09.21.