Mi volt annyira elviselhetetlen a 17. századi Angliában, hogy százezrek keltek útra az Újvilágba?

A témában nemrég jelent meg James Evans Emigrants: Why the English Sailed to the New World (Emigránsok: Miért hajóztak az angolok az Újvilágba) című munkája. Mint a szerző rámutatott, a 17. századi emigrációval kapcsolatban nem könnyű statisztikákat találni, a történészek becslése szerint azonban a század folyamán a mintegy öt és félmilliós lakosságból évente átlagosan 38 ezer ember hajózott Angliából az Újvilágba.

Az „angolok kirajzása” a The Telegraph cikke szerint nagyságrendileg kétszerese volt az egykorú spanyol kivándorlásnak, én negyvenszer annyian próbáltak szerencsét új hazában az angolok, mint a franciák közül. Angliának ekkoriban persze esélye sem volt arra, hogy felvegye a versenyt a korszak két nagyhatalmával, ehelyett a tömeges migráció „úttörője” lett, nagyban hozzájárulva Észak-Amerika „angolszász” karakterének kialakulásához.

Pedig az új haza tele volt veszélyekkel. A korai kolóniák folyamatosan ki voltak téve a kemény telek, az aszály és egyéb, az időjárási körülményekből fakadó problémák, a járványok, betegségek, élelmiszerhiány és az őslakos támadások veszélyének. A korabeli Észak-Amerikát a legnagyobb jóindulattal sem lehet éléskamrának nevezni. Jamestownban, az első fennmaradt, állandó településen például a kezdeti 500 telepesből 1609-10 telére mindössze hatvanan maradtak, miután összerúgták a port az ellátásukat addig biztosító indián törzzsel.  Amikor pedig újabb telepesek érkeztek, a hajókon magukkal hozták az angliai patkányokat is, akik komoly konkurenciát jelentettek a megmaradt élelmiszerek elfogyasztásáért folytatott harcban.

Az Újvilág sokaknak ezen viszontagságok ellenére is jobb választásnak tűnt Angliához képest, amely a 17. század folyamán gyakorlatilag folyamatos válságot élt át. A folyamatos vallási csatározások, a polgárháború, a pestis és az ún. kis jégkorszak következtében gyakorta megfigyelhető terméshiány miatt az 1600-as évek középső évtizedeit joggal sorolhatjuk Anglia történetének legnehezebb időszakai közé. 

Bárkik kerültek hatalomra – katolikusok, puritánok, kvékerek –, egyre inkább a nép megvetésével kellett szembesülniük, akik, sokszor a reménykeltő pletykáktól, optimista tájékoztatóktól vagy egyszerű csalók instant boldogságot ígérő hazugságaitól félrevezetve, kétségbeesetten keresték a kiutat nyomorúságos életükből. „A legtöbben igazából csak szerették volna minél hamarabb elhagyni Angliát” – tette hozzá Evans.

A motiváció persze sokféle lehetett, ahogy Evans könyvéből is kiderül: volt, akit az arany, a halak vagy a prémkereskedelemben rejlő lehetőségek vonzottak, másokat a dohányültetvények csábítottak, de  olyan is előfordult, hogy valakit a trónjáról lemondatott (és fejétől megfosztott) Stuart-király iránti lojalitás vezetett az Újvilágba, mint ahogy az Isten előtti egyenlőség (vagyis a vallás- és véleményszabadság) iránti vágy vagy az egyszerű kétségbeesés is utazásra sarkalló tényező lehetett. 

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­­­ősz
Múlt-kor magazin 2017

• A történelem hét legnagyobb alfahímje 
• A vörös fasiszta 
• A forradalom ismeretlen festője
• Nagyvadak az ősi fészekben
• Bodor a levele
• Feldarabolt uralkodók 
• Kádári médiapolitika az akasztófák árnyékában
• A zalai svéd grófné
• Vágy és vezeklés