Balfon kapnak emlékhelyet a munkaszolgálatosok
2008. május 20. 12:00
Nemzeti emlékhely alapkövét helyezik el pénteken a balfi temetődombon, a zsidó munkaszolgálatosok tömegsírjánál - közölte Szita Szabolcs történész.
Korábban
A rendezvény keretében az 1944-1945. évi kényszermunka - erődítésépítés - történetét feldolgozó állandó kiállítást nyílik a balfi művelődési házban. Azt követően magyar, osztrák és szlovák történészek részvételével vasárnapig tartó tanácskozás veszi kezdetét, amelyen szó lesz egyebek között a háborús kényszermunka tudományos feltárásának helyzetéről, a szellemi élet veszteségeinek feltárásáról, a Sopron vidéki német lakosság háború utáni kitelepítéséről, továbbá arról, hogy a balfi nemzeti történelmi-irodalmi emlékhely milyen missziót tölthet be a fiatal generáció oktatásában, nevelésében.
Európai jelentőségűnek minősítette a leendő emlékhelyet a sajtótájékoztatón Sopron polgármestere. Fodor Tamás hozzátette: a soproni önkormányzat az ügy mellé állt és anyagilag is támogatta az emlékhely megvalósulását. Támogatta a kezdeményezők szándékát az Európai Unió, a bécsi Zukunftsfonds, a kulturális tárca, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, az Emlékezés 1944-2004 Közhasznú Alapítvány, a soproni levéltár és a balfi részönkormányzat is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.