Aki szembeszállt a kommunistákkal - Kovács Bélára emlékezünk
2014. február 25. 10:01 Csernus Szilveszter
Korábban
Kovács, az „imperialista kém”
Másnap a SZEB közleményt adott ki, amelyben tudatták: Kovács Bélát a fegyverszüneti egyezményben lefektetett jogukra hivatkozva letartóztatták „földalatti szovjetellenes, fegyveres terrorista csoportok kialakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés megszervezésében való aktív részvétele miatt”. Eddig nem került elő közvetlen bizonyíték arra nézve, hogy Kovács eltávolítására Rákosiék kérték volna a szovjet elvtársak besegítését.
A történeti irodalom a körülmények alapján mégis így tartja, amit Vas Zoltán 1982-es, a BBC-nek adott interjúja is megerősít. A kommunista „ötösfogat” tagja így nyilatkozott akkor: „Kovács Béla olyan népszerű volt, hogy nem tudtuk népszerűsége miatt magyar bíróság elé állítani, mert nem volt olyan magyar bíróság amely hajlandó lett volna elítélni, akkor a szovjet hadsereghez fordultunk, hogy ők tartóztassák le (…) Elhurcolták Magyarországról azzal a váddal, hogy imperialista kém és kémkedett a szovjet hadsereggel szemben.”
Nagy Ferenc lemondatása
A mentelmi jogának elvileg még mindig birtokában lévő nemzetgyűlési képviselőt a Vilma Királyné útja (ma: Városligeti fasor) 34. szám alatti épületbe vitték, amely már a főváros ostroma óta a szovjet állambiztonság rendelkezésére állt. Itt három hónapon át folyt kihallgatása, illetve további „tanúkkal” való szembesítése, amelyeket a MKP Nagy Ferenc májusi megbuktatására használt fel. Éppen akkor vallott ugyanis Kovács a miniszterelnökre - mint az összeesküvés következő résztvevőjére -, amikor az Svájcban tartózkodott, ahol így kénytelen volt emigrációban „maradni”, elkerülvén volt párttársa sorsát.
Az ország szuverenitásának súlyos megsértésére a Nyugat jegyzékekkel és sajtótámadásokkal reagált. A SZEB amerikai része jogos problémára hívta fel a figyelmet: Kovácsot mégsem a „köztársaság-ellenes összeesküvés” leple alatt távolították el, hanem szovjetellenes kémkedés vádjával - ennek ellenére „derült ki” kihallgatása során, hogy mégis részt vett az összeesküvésben, ami kapóra jött Nagy Ferenc lemondatásához.
Ezen kívül az amerikaiak és a britek azt kifogásolták, hogy a szovjetek hiába hivatkoztak a fegyverszüneti egyezményben lefektetett jogukra, hogy saját biztonságuk érdekében közbelépjenek, ugyanis azzal a szovjetek sértették meg a SZEB alapszabályait, hogy arról nem tájékoztatták előre a másik két nagyhatalmat. Kovács Béla letartóztatása tehát mindenképpen törvénytelen volt. Szviridov altábornagy válaszjegyzéke a belpolitikába való beavatkozás vádjára és a Kovács Bélát mentő érvekre komédiába illően válaszolt: „beismerte”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.