Aki szembeszállt a kommunistákkal - Kovács Bélára emlékezünk
2014. február 25. 10:01 Csernus Szilveszter
Korábban
Andrássy 60-ból szovjet fogságba
1947. február 25-ének reggelén a Budapestre visszatért Kovács Béla az alkunak megfelelően jelentkezett az Andrássy út 60-ban ügyvédjével, a volt igazságügyi miniszterhelyettessel, Pfeiffer Zoltánnal. Mentelmi jogával nem élt.
A Parlament előtt
Péter Gábor udvariasan fogadta, majd egy tisztje egy homályos terembe kísérte, ahova hirtelen bezúdultak a vallatók és öblös hangon gyalázni kezdték. A „hazaáruló”, „reakciós gazember”, „büdös paraszt” és „titkos társasági összeesküvő” kifejezések hallatán szóhoz sem jutott a képviselő. Ezután elvezették egy másik terembe, ahol szembesítették hónapok óta ott raboskodó párttársaival. Ők a több hónapos megdolgozás hatására könnyes arccal Kovács szemébe mondták, hogy ő volt a titkos társaság irányítója, az összeesküvés politikai irányítója.
A két órája tartó kihallgatást Kovács védője, Pfeiffer szakította félbe. Kivételes bátorsággal berontott az Andrássy út 60-ba, és követelte Kovács kiadását. A botrányt kerülni akaró Rajk László belügyminiszter telefonon felhívta Szviridov altábornagyot, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnökét, aki engedélyt adott rá, hogy Kovácsék elmenjenek. Mikor Kovácsot Pfeiffer elé vezették, rémült arccal mondta: „ezt nem lehet túlélni”. Ezen gyanús fordulat ellenére azt hitték, megúszták.
Kovács azt követően beszámolt a Miniszterelnökségen barátjának, Nagy Ferencnek az eseményekről, majd ebéd után visszament a „Terror Házába”, ahol ismét szembesítették volt kollégáival. Továbbra is kitartott álláspontja mellett, miszerint nem tudott ilyen összeesküvésről. Estefelé a Váci utcai lakásában két orosz állambiztonsági tiszt zavarta meg Kovács Béláné, Samu László kisgazda képviselő és egy további vendég beszélgetését. Az NKVD tisztek házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le.
Eközben Kovácsot az említett titkosszolgálat tisztjei az Andrássy útról házához kísérték, majd este 8 órakor megszólalt a csengője és egy NKVD tábornok jelenlétében a szovjet katonák elhurcolták. A halálra rémült Kovács Bélánét a sztálini titkosszolgálat tisztje azzal nyugtatta, hogy néhány nap múlva hazaengedik férjét. Ekkor még nem tudhatták, hogy a néhány nap több mint kilenc évet jelent.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.