2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy bálna széttörte a hajójukat, hónapokon keresztül egymás húsát ették a tengeren sodródó bálnavadászok

0000. 0. 00:00 Múlt-kor

A kényszer nagy úr

A süllyedő Essex és legénysége nagyjából 2000 tengeri mérföldre (3700 kilométerre) volt Dél-Amerikától. Miután két napot azzal töltöttek, hogy kimentettek mindent, amit tudtak a roncsból, a 20 férfi felkészült arra, hogy a reménytelenül kevés ellátmánnyal és sebtében épített vitorlákkal útnak induljanak. Pollard ládájában két navigációs eszközkészlet és két térképkészlet volt, így ezekből két csónakra – Pollardéra és Chase-ére – jutott.

Megállapították, hogy a legközelebbi szárazföld az 1200 tengeri mérföldre (1900 kilométerre) lévő Marquises-szigetek (ma Francia-Polinéziához tartoznak). Pollard kapitány erre szándékozott indulni, azonban a legénység attól félt, a szigeteket kannibálok lakják, így annak ellenére, hogy oda még a szél is segítette volna őket, Pollard engedett, és Dél-Amerika felé vették az irányt. Ha nem lett volna elég a 2000 tengeri mérföldes légvonalbeli távolság, a keleti passzátszéllel nem mehettek szembe, így 1000 mérföldet (1600 kilométert) kellett dél felé kerülniük, mielőtt keletre fordulhattak volna.

Az élelmet és ivóvizet kezdettől szigorúan beosztották, ám nagy részét eláztatta a tengervíz, így a legénység hamar igen rossz állapotba került. Egy hónappal a bálnatámadás után, a szomjhalál küszöbén partot értek a lakatlan Henderson-szigeten. Itt találtak egy apró édes vizű forrást, és néhány nap alatt felélték a szigeten élő madarakat, tojásokat, rákokat és az ehető növények nagy részét. December 27-én ismét útnak indultak, hárman azonban úgy döntöttek, inkább maradnak a szigeten, és várják a segítséget.

A megmaradt 17 tengerész a három csónakban a Húsvét-szigetre kívánt eljutni. Január 10-én Matthew Joy másodtiszt volt az első, aki meghalt, másnap Chase csónakja elszakadt a többiektől egy hirtelen jött szélben. A következő halott január 18-án Richard Peterson volt, majd február 8-án Isaac Cole – míg előbbiek tisztes tengeri temetésben részesültek, a szenvedő férfiak Cole holttestét már nem dobták a vízbe. Január 21-re mindkét együtt maradt csónak kifogyott az élelemből, és megkezdődött a kannibalizmus, amely a sorozatos halálozásokkal aztán tovább folytatódott.

Január 28-án az eddigre már csak Obed Hendrickset, William Bondot és Joseph Westet szállító csónak eltűnt, és többé nem látták, bár évekkel később a Ducie-szigeten előkerült egy csónak, amelyben három csontváz volt. Február 1-jén Pollardék ismét kifogytak az élelemből, és úgy döntöttek, sorsot húznak – a vesztest megölik és megeszik. A legrövidebbet végül Owen Coffin húzta, Pollard 17 éves unokaöccse, akinek védelmére a kapitány korábban felesküdött. A fiú hallani sem akart arról, hogy cseréljen mással. Újabb sorshúzással eldőlt, hogy barátja, Charles Ramsdell fogja kivégezni. Ramsdell lelőtte Coffint, és megették a fiút. Február 11-én Barzillai Ray is meghalt, Pollard és Ramsdell az út további részében Coffin és Ray csontjain rágódva élt túl.

Február 18-án, 89 nappal az Essex elsüllyedése után Chase csónakja volt az első, amelyre rátaláltak: egy Indian nevű brit bálnavadász hajó mentette ki Chase-t és két társát, Benjamin Lawrence-t és az ifjú Thomas Nickerson hajósinast. Pollard és Ramsdell már majdnem elérték Dél-Amerikát, amikor egy másik nantucketi hajó, a Dauphin rájuk talált február 23-án, 93 nap után. A három férfit, aki a Henderson-szigeten maradt, a Surry nevű kereskedőhajó mentette meg, amely Ausztráliába vitte őket.

Pollard 1822-ben ismét tengerre szállt, azonban hajótörést szenvedett, így ezután balszerencsés kapitánynak számított, és visszavonult. Chase 1821-ben ért vissza Nantucketbe, ahol megírta emlékeit az esetről – ebből merített Herman Melville is Moby Dick című regényéhez. Chase további 19 évig járta a tengereket. A hajósinas Nickerson később maga is megírta emlékeit az esetről, és egy kereskedőhajó kapitánya lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az Essex egy színes illusztrációnThomas Sutherland: „Déli tengeri bálnahalászat”, 1825.Ámbráscet az Indiai-óceánban, Dél-Afrika partjai közelében.Bálna elejtése csónakból egy 19. századi brit ábrázoláson„Az ámbráscet megszigonyozása” William Jardine „A közönséges cetek avagy bálnák természettörténete” című könyvéből, Edinburgh, 1837.Az idős Owen Chase fényképeIllusztráció Herman Melville „Moby Dick” című regényéből, amelynek első kiadása 1851. november 14-én jelent meg.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár