Egy bálna széttörte a hajójukat, hónapokon keresztül egymás húsát ették a tengeren sodródó bálnavadászok

0000. 0. 00:00 Múlt-kor

A kora újkor egyik sajátos fejleménye a világítás elterjedése, a nap meghosszabbítása volt. Míg napjainkban hozzászoktunk az elektromos áram nyújtotta fényhez, ezt megelőzően több lépcsőfokon haladt végig az emberiség: évszázadokon át, egészen a 19. század közepéig a bálnaolaj dominálta a lámpák fűtőanyagának piacát. A korábban csak egyes, a tengerhez közeli kultúrák (inuitok és más amerikai őslakosok, koreaiak, baszkok) által űzött bálnavadászat a kora újkorban a nagyobb országokban is elterjedt. A 18. század végére az újonnan függetlenedő Egyesült Államok vált a bálnavadászat legnagyobb hatalmává, különösen a Massachusetts állambeli Nantucket és New Bedford városokból futott ki sok hajó.

Korábban

Szűkülő vadászterület

Az 1799-ben vízre bocsátott Essex a kor többi bálnavadász hajójához hasonlóan egyre távolabbi vizekre volt kénytelen hajózni az Atlanti-óceán bálnaállományának (simabálnák és hosszúszárnyú bálnák) folyamatos apadásával.

A karibi térség és Afrika nyugati partjai után már a Csendes-óceánon folytatták a vadászatot. Ekkoriban fő célpontjaik már az ámbráscetek voltak, két okból kifolyólag: a több, kis csónakot használó vadászati módszerrel ennél nagyobb bálnákat már nem tudtak elejteni, és különös értéket képviselt az úgynevezett spermacetolaj, amely az ámbráscetek spermaceti-szervéből nyerhető ki. Ezt az átlagos bálnazsírtól eltérő anyagot, amely meggyújtva különösen fényesen ég, a ruha- és a gyógyszeriparban is felhasználták.

Az Essex 1819. augusztus 12-én indult utolsó, végzetes útjára. A George Pollard kapitány parancsnoksága alatt álló hajón összesen 21 fő tartózkodott, a Dél-Amerika nyugati partjainál lévő „vadászterületre” tartó utazásukat két és fél év hosszúra tervezték.

Mindössze két nap után egy erős szél elvitte a hajó egyik vitorláját, és széttört kettőt a vadászcsónakok közül. Pollard ennek ellenére úgy döntött, folytatják az utat. Brazília partjai közelében elejtették első ámbráscetjüket, amivel némileg javult a társaság morálja.

Öthetes utat követően 1820 januárjában megkerülték a Horn-fokot, ezután a tavasz és nyár során eredményes vadászatokat folytattak, miközben Dél-Amerika nyugati partja mentén haladtak észak felé. Szeptemberben kikötöttek a Quitói Királyi Audiencia (a mai Ecuador) területén lévő Atacamesnál, itt egy Henry de Witt nevű férfi elszökött, 20 főre csökkentve a létszámot.

következő oldal 1 / 4