2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hét király, aki gyermekként került a trónra

2020. június 23. 08:35 Kulcsár Ádám

A kivégzett királynő

V. Jakab skót királyhoz talán még el sem jutott gyermeke születésének híre, amikor 1542. december 14-én, az angolokkal vívott Solway Moss-i csatát követően elhunyt. Skócia megüresedett trónját lánya, a mindössze hatnapos Mária foglalta el.

A csecsemő azonnal a nagyhatalmi politika kereszttüzébe került: az angolok arra törekedtek, hogy Mária házasságra lépjen VIII. Henrik fiával, VI. Edwarddal, hogy ennek köszönhetően háború nélkül terjeszthessék ki uralmukat Skóciára.

A skótoknak azonban más elképzelésük volt jövőjükkel kapcsolatban, ezért Mária már hatéves korában a francia király, II. Henrik udvarába került.

Tizenhat évesen a francia trónörökös, a későbbi II. Ferenc felesége lett, de a király 1560-as, korai halála után visszatért a szigetországba.

Később még kétszer megházasodott, majd egy 1567-ben kitört lázadás miatt lemondásra kényszerült fia, a kiskorú Jakab javára.

A katolikus vallása miatt folyamatos zaklatásoknak kitett Mária 1568-ban az oltalom reményében unokatestvéréhez, I. Erzsébethez menekült.

A fogadtatás azonban itt sem volt a legszívélyesebb, az utód nélküli angol királynő ugyanis szigorú őrizet alá helyezte az angol trónra is esélyes rokonát.

Mária sem tétlenkedett, és fogsága alatt több összeesküvést is szőtt Erzsébet ellen. Amikor azonban fény derült mesterkedéseire, unokatestvére nem kegyelmezett.

1587-ben a Fotheringhay-kastélyban háromszáz meghívott vendég nézte végig, amint a hóhérnak csak második próbálkozásra sikerül lefejezni a skótok egykori királynőjét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár