A XV. századi németalföldi festészet meglehetősen népszerű a művészetkedvelők körében. Ragyogó színeivel, végletekig fokozott, az apró részletekig kidolgozott realizmusával, a szakrális és profán tematika sajátos ötvözésével, valamint sokrétű szimbolikájával új hangot üt meg a középkor alkonyán.

A jelenet egy polgári lakás szobájában játszódik. A jobb hátsó sarokban baldachinos ágy, amely a korban gyakran abban a szobában állt, amelyben a nappali élet eseményei zajlottak. A hátsó fal előtt faragott karfájú ülőalkalmatosság, felette díszes keretezésű, kör alakú tükör, mellette kristály rózsafüzér, alatta a festő kézjegye: „Jan van Eyck fuit hic. 1434.” A mennyezetről gazdagon faragott csillár lóg, rajta egyetlen égő gyertyával. Az ággyal szemközti falon nyitott ablak, alatta komód, az ablakban és a komódon néhány narancs. A pár lába előtt középen egy apró méretű kutya, a sarokban, valamint az ágy mellett egy-egy pár levetett papucs. A hátunk mögötti történéseket a tükörben láthatjuk: a szoba nyitott ajtajában egy vörös és egy kékruhás turbános férfialak áll.

A kutatók a rengeteg rejtett és kevésbé rejtett szimbólum megfejtésével igyekeztek alátámasztani azt a feltevést, hogy a festmény az Arnolfini-esküvőt ábrázolja. Már közel másfél évszázaddal ezelőtt felmerült azonban, hogy a mű valójában a festő és felesége, Margit arcképe – az ő házasságkötésük azonban 1433-ban volt. 1434-ben – vagyis a kép keletkezésének évében – keresztelték meg van Eyck elsőszülött fiát, akinek keresztapja Jó Fülöp burgundiai herceg; a tükörben látható kékruhás férfi, öltözéke alapján, a herceg delegáltja is lehet.

Ugyanakkor a szimbólumok a késő középkori francia költemény, a Rózsa-regény szimbólumrendszerével mutatnak szoros párhuzamot. A mű első része a szűzi szerelemről, a második a testiség jogáról szól, szembeállítva így a nemesi és a polgári embereszményt. A regényben a Rózsa a nő erényességének és testiségének egyaránt szimbóluma, amely a Gyönyörök kertjében elrejtve várja a férfit. Ő azonban csak akkor léphet be ebbe a kertbe, ha szerelme az erényességgel párosul, a kertben pedig további leküzdendő akadályok várnak rá. Az első rész – amelyben a nemesi ifjú küzd a Rózsáért – a lovag sikertelenségével ér véget. A közel negyven évvel később íródott második részben a szerelem már nem csupán érzelem, nem csupán trubadúrszerelem, hanem az értelemre is építő, kölcsönös vonzalmon alapuló szerelmi egyesülés, a középkori hős lovag helyett az újkor polgárának szerelme.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. ősz számában olvasható.