Még Laurence Olivier fölött is hatalma volt Greta Garbónak
2023. szeptember 18. 14:20 MTI
Minden idők egyik legnagyobb és legtitokzatosabb filmsztárja Greta Louisa Gustafsson néven, 118 éve, 1905. szeptember 18-án született Stockholm szegénynegyedében. Iskoláit 13 évesen, apja elvesztése után abbahagyta, ezután a vendégeket szappanozta egy fodrászatban, fejkötőket árult és ruhamodellként is dolgozott.
Korábban
18 évesen vette pártfogásába Mauritz Stiller, a legismertebb svéd rendező, ő változtatta nevét Garbóra, tanítgatta a színi mesterségre, s bár teltkarcsúnak találta, 1925-ben magával vitte Hollywoodba.
Itt Garbót „kitatarozták”: fogyókúrára ítélték, szemöldökét kitépték, fogsorát kiegyenesítették és új frizurát kapott. A stúdió a hallgatag és titokzatos végzet asszonya, a vamp szerepkörbe sorolta, ami nem állt messze valódi alkatától. Még fénykorában sem adott soha interjút vagy autogramot, és nem válaszolt a rajongói levelekre sem.
A hallgatag és titokzatos végzet asszonya már 1925-ben is hódított. (Wikipédia / CC0 1.0)
A közönség így is imádta, válogathatott a szerepek közt, egyszer még a neki nem tetsző Laurence Olivier-t is „lecserélte”. Garbo a némafilmekben lett világhírű John Gilbert oldalán, aki háromszor kérte meg a kezét és háromszor kapott a színésznőtől kosarat a következő mondat kíséretében: „a feleség olyan csúnya szó”.
Csillaga a hangosfilm megjelenése után sem hanyatlott le, a váltást „Garbo beszél” jeligével példátlan reklámkampány vezette fel, még arra is ügyeltek, hogy első szavai svéd akcentussal hangozzanak el.
Hangosfilmjei közül kiemelkedik a Mata Hari, a Grand Hotel, a Lengyel Menyhért által írott Ninocska és a különös sorsú svéd uralkodónőről készült Krisztina királynő, az Anna Karenina és A kaméliás hölgy.
[galeria_kep_35042]
Karrierjét az 1941-ben készült A kétarcú asszony zárta: a vígjáték nagyot bukott, s az elkeseredett Garbo 36 évesen, sikerei csúcsán hátat fordított a filmek világának. Talán azt is érezte, hogy a második világháború kitörésével a világ végleg megváltozott.
Charles Boyerrel a Walewska grófnő című filmben (1937)
A „svéd szfinx” élete hátralevő fél évszázadát teljes remeteségben töltötte, magányából akkor sem mozdult ki, amikor 1955-ben életművéért Oscar-díjat kapott (korábban négyszer jelölték a kitüntetésre). Időnként képek jelentek meg róla, amint New York utcáin sétál fején kalappal, arcát napszemüveggel elfedve.
Magas nyakú, hosszú ujjú pulóvereket – a róla elnevezett garbókat – viselt, ő terjesztette el a lapos sarkú cipőt. Kamaszkora óta dohányzott, a zaj ellen füldugókkal védekezett, alakjára haláláig vigyázott. Szeretett utazni, de csak álnéven; repülőjegyből mindig kettőt vett, nehogy valaki mellé üljön.
[galeria_kep_35044]
A botránykrónikákban csak halála után tűnt fel. Születésének századik évfordulóján olyan levelek kerültek nyilvánosságra, amelyek azt sejtették: nem voltak alaptalanok a leszbikus vagy biszexuális hajlamairól elterjedt pletykák.
Garbónak számos románca volt, de férjhez soha nem ment – a szóbeszéd szerint szívét Mercedes de Acosta írónő, sőt újabb feltételezések szerint kolléganői közül Marlene Dietrich és Mimi Pollak rabolta el, utóbbihoz írta szerelmes leveleit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén 18:05
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap