2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kalapács alá kerül az Aphrodité-szobor, amely egy történelmi jelentőségű Beatles-fellépés díszlete volt

2021. augusztus 18. 11:54 MTI

Akár a 20 ezer fontos (8,2 millió forint) leütési árat is elérheti egy augusztus végi aukción az az Aphrodité-szobor, amely a Beatles csaknem fél évszázaddal ezelőtti történelmi fellépésének egyik díszlete volt.

A szerelem és szépség görög istennőjét ábrázoló 1,5 méter magas üveggyapot szobrot világszerte csaknem 700 millió televíziónéző láthatta, amikor a gombafejűek 1967-ben részt vettek a világ első, műholdakkal közvetített televízióműsorában, az Our Worldben – olvasható a BBC hírportálján.

A Beatles Nagy-Britannia képviseletében tűnt fel a műsorban, és a John Lennon által mindössze néhány nappal korábban írt All You Need Is Love című számot adta elő.

A szobrot, amely cementszerű borításával olyan, mintha kőből lenne, augusztus 28-án árverezik el Liverpoolban és a várakozások szerint akár 15-20 ezer fontot is megérhet egy licitálónak.

Az 1967. június 25-i Our Worldben 19 ország művészei vettek részt, a műsort 25 országban sugározták. A Beatles előadását, amelynek a londoni Abbey Road Studios adott otthont, a BBC közvetítette.

A díszletet léggömbök, virágok és szerpentinszalagok alkották, míg Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr bárszékeken ülve zenélt. Az Aphrodité-szobor, amelyről úgy vélik, hogy egy díszleteket árusító boltból származott, Lennon mögött volt a felvételen.

A közönség soraiban Mick Jagger, Keith Richards, Eric Clapton, Keith Moon, Marianne Faithfull és Graham Nash foglalt helyet.

 

Geoff Emerick hangmérnök, aki két Grammy-díjat is bezsebelt a Beatlesszel való közös munkájáért, a fellépést követően hazavitte a szobrot, amely hornsey-i kertjének éke volt a következő 45 évben.

A szobor később raktárba került, amikor Emerick az Egyesült Államokba költözött, ahol aztán 2018-ban, 72 évesen meghalt. Emerick hagyatékából több másik értékes tárgyat is árvereznek Liverpoolban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár