2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Csatári Bence

A Beatrice megfigyelése

A Kádár-rendszerben nemigen mertek szembeszállni az emberek a rendőrökkel, ez alól a rockkoncertek voltak valamennyire kivételek (és persze a futballmeccsek), ahol szélsőséges esetben akár nyílt színi, bár egyenlőtlen összecsapásokra is sor kerülhetett. Az erőszakszervezet szigorú intézkedéseinek hátterében sokszor ott állt egy-egy operatív nyomozás, ugyanis a titkosügynökök siserehada át- meg átszőtte a könnyűzenei élet legkülönbözőbb bugyrait, jelentéseik alapján pedig sokszor kerültek kellemetlen helyzetbe a zenészek. Nemegyszer még pofonokat is kaptak a rendőröktől. Ennek egyik ékes példája a Beatrice együttes vesszőfutása.

A hatalom és a közbeszéd által is fekete bárányoknak nevezett rockbandák, vagyis a P. Mobil, a Hobo Blues Band és a Beatrice közül utóbbi szenvedte el a legtöbb retorziót, amelyet az igen intenzív állambiztonsági megfigyelés alapozott meg. A Nagy Feró által vezetett zenekar a populáris slágerzene, illetve a diszkó után 1978-tól ráállt a kemény rock vonalára (rájuk sütötték, hogy punkok voltak, de ez nem állta meg a helyét), amely stílussal már önmagában is üzentek a hatalomnak. Sőt a „Tőled nem kell, nem kell /, Még a nem kell sem kell / Semmi, semmi nem kell / Nem kell, nem, nem, nem kell” sorok önmagukért beszéltek – állítólag elkeseredésükben akkor írták, amikor már sokadszorra dobta vissza dalaikat a Táncdal- és Sanzonbizottság –, így aztán nemcsak a rajongók, de a besúgók is felfigyeltek rájuk. A Nagy Feróékra ráállított állambiztonsági ügynökök soraiban nagyon sokféle embert találunk: volt közöttük rocksztár, „másodhegedűs” popzenész, lemezlovas, szakmunkástanuló, de még alkalmi munkából tengődő „félcsöves” is. Utóbbi azért volt hasznos a belügyérek számára, mert igen jól be tudott tagozódni a közönség soraiba, és nem járt úgy, mint az „egyszeri ügynökök”, akik – nem ismerve a koncertek koreográfiáját – a Térden állva című szám alatt látványosan állva maradtak, miközben a rajongók térdeltek, így lebuktatták magukat. A dekonspirálódott spiclik aztán – legalábbis Nagy Feró elmondása szerint – „odarohantak a főnökükhöz, hogy jelentés közben utasítást kérjenek a továbbiakra nézve.”

Diákügynök és botcsinálta zeneesztéta

A Nagy Feróról és bandájáról jelentő besúgók között nem kis meglepetésre találunk olyat is, aki épphogy betöltötte 18. életévét, amikor „hazafias alapon” beszervezték, és az ózdi 101. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója volt. Fiatal kora ellenére a „Vízi József” fedőnevű titkos megbízott nem is volt olyan veszélytelen Feróék számára, hiszen azt jelentette róluk, hogy a ricsések Ózdon fasiszta jelszavakat skandáltak. Ennek a valóságtartalmát ma már nehéz megvizsgálni, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy a zenekar a színpadon soha nem hangoztatott antiszemita jelszavakat és szófordulatokat. Ugyanakkor a hatalom előszeretettel fogta rájuk azt is, ami esetlegesen a rajongóik szájából vagy éppenséggel koncertjeik előtt, a művelődési házak által szervezett filmvetítéseken hangzott el. Ez a fajta tendenciózus beállítás akár maga után vonhatta volna azt is, hogy eljárást indítanak ellenük izgatás és államellenes szervezkedés vádjával, de ez végül soha nem történt meg. Erre szokta azt mondani Nagy Feró a maga ironikus stílusában, hogy a koncertjeik betiltásán túlmenően és azonkívül, hogy nem jelenhetett meg önálló nagylemezük, járhattak volna sokkal rosszabbul is, például, ha elküldik őket Recskre követ törni – aminek persze akkoriban már nem volt történelmi alapja.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár