Mit jelent nekünk Pompeji tragédiája?

79. augusztus 24-én kitört a Nápolyi-öböl fölött magasodó Vezúv, elpusztítva több települést és sok ezer embert. Ifjabb Plinius szemtanúja volt az eseményeknek, és Tacitus, római történetíróhoz írt két levelében részletes beszámolót készített a katasztrófáról: `Ekkor felhangzott az asszonyok jajveszékelése, gyermekek siránkozása, férfiak kiáltozása: némelyek szüleiket, mások gyermekeiket vagy házastársukat szólítgatták, vagy hangjukról lassan felismerték; voltak, akik a maguk baján, mások szeretteik sorsán siránkoztak; akadtak olyanok is, akik halálfélelmükben a halálért esedeztek, sokan az égi istenek felé nyújtogatták karjukat, sokan mások azt hangoztatták, hogy nincsenek már sehol sem istenek, és rászakadt a világra az a bizonyos utolsó, örökké tartó éjszaka.` (Ifjabb Plinius: Levelek. Hatodik könyv, 20. levél: A Vesuvius kitörése Borzsák István fordítása).

A történetet 1700 évig semmi nem igazolta. 1748-ban aztán III. Károly, a nápolyi király hadmérnököket küldött egy Civita nevű helyre, amelyről azt beszélték, hogy régen ókori város volt. Az első ásatások során csontvázak és különböző maradványok kerültek elő, amelyek híre szinte azonnal elterjedt egész Európában. A gladiátorok házában talált gazdag hölgy földi maradványai rögtön útjára indították a pletykát egy arisztokrata hölgy és egy közönséges gladiátor titkos viszonyáról.

Az egyik villa föld alatti folyosóin egy fiatal lány és egy pénzeszsákot cipelő férfi maradványait találták meg, akik talán a villa jómódú tulajdonosai lehettek. A lányból csupán termetes keblének lenyomata maradt meg a hamuban. A múzeumban megtekinthető lenyomat sok írót megihletett, köztük Théophile Gautier francia regényírót is, aki Arria Marcella című könyvében (1825) a kebel tulajdonosáról írt. A hős beleszeret a lenyomatba, és egy pompeji éjszakán a lány szelleme elcsábítja, aki azonban a hajnal közeledtével szétporlad kezei között. A kissé erotikus, romantikus látomás közelebb hozta az olvasókhoz Pompeji vonzerejét, és megerősítette bennük azt a hitet, hogy a katasztrófát az istenek bocsátották Pompejire az ott folyó bűnös életmód miatt. A várost igazán híressé aztán Bulwer Lytton "Pompeji utolsó napjai" című híres regénye tette, amely 1834-ben, nem sokkal a Vezúv kitörése előtt jelent meg.

Az 1860-as években aztán Giuseppe Fiorelli olasz régész felfedezte, hogyan lehetne "feltámasztani" a halottakat. Az idők folyamán megszilárdult hamu alatt az áldozatok teteme lebomlott, és Fiorelli az üregeket gipsszel töltötte meg, így sikerült megőriznie a haláltusájukat vívó emberek és állatok látványát. Az áldozatok még ma is aktuálpoltikai felhangokkal ellátott érzelmi kapcsolatot jelentenek a múlt és a jelen között: a második világháború után Primo Levi, a koncentrációs táborok túlélője egy pompeji fiatal lány gipszbe öntött alakját használta fel, hogy bemutassa a holokausztnak és a hirosimai atombombának áldozatul esett gyermekek sorsát.

2001. szeptember 11. után a New York Times Pompejihez hasonlította a terrortámadás helyszínét (Ground Zero), Charles Pellegrino amerikai tudós pedig párhuzamot vont a Világkereskedelmi Központ két tornyát romba döntő robbanás és a Pompejit elpusztító vulkánkitörés között. A Katrina hurrikán pusztítása után a következő szalagcím járta be a világot: "New Orleans, New Pompeii". Az amerikaiak utalásait sok iszlám csevegő oldal is átvette: "Pompeji és Herculaneum pusztulása kiváló példa arra, milyen büntetéssel sújtja Allah a hitetleneket." A klasszikus világ tehát még mindig jelen van a mai emberek képzeletében.

Ezt bizonyítandó Shelley Hales, egy művészettörténetettel és vizuális kultúrával foglalkozó egyetemi oktató nemrég kutatást végzett az iskoláskorú gyerekek között. A diákoknak fényképeket mutattak a holttestekről, és a következő kérdésekre kellett válaszolniuk: Mit jelent számukra Pompeji? Összeköt bennünket valami a Vezúv áldozataival? Hogyan bánjunk az áldozatok maradványaival? Bátorítsuk-e az érzelmi megközelítést, vagy objektív, tudományos megfigyelőkként viselkedjünk?

Hales mintegy 200 bizonyítékot - történeteket, verseket, esszéket, festményeket, mintákat, játékokat, dalokat és híreket - kapott arra, hogy Pompeji hatása még ma is él. Hales az év végén konferencián dolgozza fel a műveket, a tudományos találkozóra kutatókat és politikusokat is várnak, többek között  Robert Harris és Lindsey Davis regényírókat.

Pompeji eközben mára a világ egyik leglátogatottabb turisztikai látványosságává vált, de a romok és maradványok állapota kritikus. Azok megmentéséhez drasztikus beavatkozásra és egyesek szerint a városok végső betemetésére lenne szükség.