A halálraítélt általában percre pontosan tudja, mikor jön el a vég, így azt is eldöntheti, mi legyen életének utolsó mondata. Az elmúlás előtti pillanatok sokakat megihletnek, és olykor még a legelvetemültebb bűnöző is bölcs szavakkal a száján távozik az élők sorából. Ám nem lehet megjövendölni, mit hoz ki az emberből az utolsó perc. Vannak, akik nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illetik hóhérjukat, sokan imádkoznak, egyesek megbánják bűneiket, mások gyalázkodnak, egyesek illedelmesek, mások még mindig követelőznek, vannak, akik nem értik, mit keresnek a villamosszékben, és vannak, akik inkább horgásznának.

A düsseldorfi vámpír

A gyermekkorában a húgait szexuálisan molesztáló és állatokat kínzó Peter Kürten az 1920–1930-as évek fordulóján Düsseldorfban, saját bevallása szerint, 79 ember életét vette el: kalapáccsal ütlegelte vagy ollóval szurkálta őket (egy alkalommal egy ötéves kislányon 36 szúrást találtak), olykor molesztálta, majd megfojtotta többnyire fiatal női áldozatait. Beismerte, hogy az egyik áldozatának véréből ivott is.

A vizsgálatok szerint az ölés, a vér látványa okozott szexuális élvezetet a német sorozatgyilkosnak, aki a halála előtti percben ezt a kérdést tette fel: „Kérem, mondják meg: miután a fejemet levágták, hallhatom még, legalább egy pillanatra, a csonka nyakamból kibuggyanó vérem hangját? Ez igazán nagy élvezet lenne számomra.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. ősz számában olvasható.