Valóban létezhettek Róma mítikus alapítói
2007. június 14. 16:00
Romulus és Remus története egyidős Róma városával, és bár a történészek igen szkeptikusak annak hitelességével kapcsolatban, az új régészeti leletek a mítosz hívőit igazolhatják.
Korábban
A közismert mítosz szerint az ikreket előbb egy nőstényfarkas szoptatta a Tiberis partján, majd egy pásztor nevelte fel őket. Róma városát i.e. 753-ban alapították meg, majd fivére meggyilkolása után Romulus lett annak első királya. A történészek elég régóta csak egy aranyos mítosznak tartják a történetet, és az ezzel kapcsolatos vitát a legújabb régészeti felfedezések élesztették fel. Az év elején olasz kutatók a Palatinus alatt ugyanis megtalálták azt a rég elveszettnek hitt barlangot, amelyet az ókorban az ikreket nevelő nőstényfarkas szent helyeként tiszteltek.
A Palatinus ókori romjai |
A falat a szakértő szerint a Róma előtti települések által benépesített lejtőre i.e. 775-750 között építhették, így "ez Romulus és Remus létezésének első régészeti bizonyítéka". A magazin egyben arról is beszámolt, hogy Carandini a bejelentéssel Róma lakóinak támogatása mellett munkatársai nemtetszését is kivívta, akik igen szkeptikusak a leletek elemzési technikáit illetően.
Miután az ikrek megérkeztek a Palatinus dombhoz azon vitatkoztak, hol legyen az új város pontos helye. Romulus a Palatinus domb mellett tette le a voksát, Remus pedig a stratégiailag jobb helyen lévő, könnyen megerősíthető Aventinus dombon akarta megépíteni a várost. A vita lezárásaként abban állapodtak meg, hogy a jósokra és az isteni akaratra bízzák a döntést. Mindketten leültek a földre, és Plutarkhosz szerint Remus hat keselyűt látott, míg Romulus tizenkettőt. (A keselyűket Romulus és Remus mondabeli apjának, Mars istennek szentelt állatoknak tekintték.) Remust feldühítette, hogy az istenek akarata Romulus győzelmét hozta. Amikor Romulus elkezdte ásni az árkot, ami az új várost határolta, Remus kigúnyolta és akadályozta a munkát, majd végül át is ugrotta az árkot, ami rossz ómen volt, hiszen azt jelentette, hogy a város erődítéseit könnyen át lehet majd törni. Erre válaszul Romulus ott helyben megölte Remust. Az ezt követő harcokban Faustulust is megölték - ő volt az a pásztor, aki csecsemőkorukban megtalálta az ikreket. Remulus eltemette Remust és Faustulust, majd folytatta a város építését. Saját magáról nevezte el a várost, és ő lett a város első királya. |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta tegnap
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban tegnap
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget tegnap
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért tegnap
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek tegnap
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét tegnap
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 2024.09.28.
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 2024.09.28.