Megmentésre várnak a Palatinus-domb palotái
2007. január 26. 11:00
A Mons Palatinuson nemrég több olyan leletet találtak, amelyek újfent ráirányították a figyelmet arra, hogy a domb omladozó műemlékei megmentésre várnak.
Korábban
A minap régészek tartottak konferenciát a Mons Palatinusról, és arról, hogy ma már a dombnak - amelyen római uralkodók villáinak-palotáinak a romjai állnak - kevesebb, mint a fele látogatható, mert a többi területen omlásveszély fenyeget. Évente négymillió turista vesz jegyet, amellyel megtekintheti a romokat - köztük Augustus, Tiberius, Caligula - és más előkelőségek - például Ciceró - luxusvilláinak maradványait, valamint a közeli Colosseumot, ám 90 százalék csupán az arénára kíváncsi.
A legígéretesebb felfedezés - a nemrég előkerült császári ékszerek mellett - egy freskókkal ékesített barlang megtalálása, amely valószínűleg az a kegyhely lehetett, ahol a hagyomány szerint Romulust és Remust, az "örök város" két mitikus alapítóját, Mars isten elhagyott ikerfiait az anyafarkas szoptatta.
Francesco Rutelli kulturális miniszter úgy nyilatkozott, hogy 2007-ben az olasz kormány 7 millió dollárt szán a domb düledező épületeinek, így például Tiberius palotájának restaurációjára. A tervek között szerepel, hogy év végén olyan területeket is megnyitnak a látogatók előtt, amelyeket eddig el voltak zárva, így újból megtekinthetőek lesznek Augustus császár és felesége, Lívia palotái is.
A szakértők az ókori csatornarendszer felújítását is tervezik, hogy ezzel szabályozzák a vízelvezetést, és megfékezzék a további épületromlást.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap