Vérszomj miatt bírálták a francia himnuszt
2007. április 24. 15:00
1792. április 25-én készült el Franciaország nemzeti himnusza, a Marseillaise, amelynek címe bár a dél-franciaországi kikötővárosra utal, mégis Strasbourgban született.
Korábban
Harci dal az Alkotmányban
1792 tavaszán a francia Nemzetgyűlés hadat üzent Ausztriának és Poroszországnak, s mindenki tudta, hogy a következő háború első ütközeteit Elzászban vívják majd meg. Április 24-én a város polgármestere, Dietrich báró parancsba adta a garnizon egyik mérnökkari századosának, a költői vénájáról és amatőr hegedűsként elhíresült Claude-Joseph Rouget de Lisle-nek (aki egyébként sem igazi nemes, sem republikánus nem volt), hogy írjon indulót a harcba induló sereg számára.Rouget a bankett utáni felfokozott hangulatban még azon az éjszakán papírra vetette a zenét és a szöveget. Alkotása, amelynek a kevéssé frappáns "Harci himnusz Luckner marsall tiszteletére" címet adta, a polgármester szalonjában csendült fel először. (A bajor születésű Lückner ekkor a rajnai hadsereg parancsnoka, így Rouget felettese volt.) A város jegyzője sírva fakadt a lelkesedéstől, a fiatalok kalapjukat lengetve kiáltozták: Éljen Franciaország!
A mű nyomtatásban is megjelent, immár "A rajnai hadsereg harci dala" címmel, de az egymást követő hazafias dalok áradatában kis híján a feledés homályába merült. Nyár elején azonban a Marseille-ben toborzó Francois Mireur tábornok újfent kinyomtatta "A határmenti hadseregek harci dala" címmel. Egy bankett végén elénekelték, s a helyi önkénteseknek annyira megtetszett, indulójuknak tették meg.
Akkor is ezt harsogták hatalmas lelkesedéssel, amikor július 30-án bevonultak Párizsba; a futótűzként terjedő dalt a nép a róluk nevezte el La Marseillaise-nek. A szerző neve ismeretlen maradt: Rouget a köztársaságra nem esküdött fel, így letartóztatták és kis híján kivégezték, további művei meg sem jelentek, csak utolsó éveiben kapott csekélyke állami nyugdíjat. 1836-ban halt meg, hamvai 1915 óta pihennek az Invalidusok dómjában, a francia nemzet legnagyobbjai között.
Alkotása önálló életre kelt, a Köztársaság III. évében messidor 26-án (1795. július 14-én) nemzeti dallá nyilvánították, de már a konzulátus idején betiltották, s e hagyomány folytatódott mindkét Napóleon császársága és a Bourbonok idején is. A nép körében azonban megőrizte népszerűségét, így hiába születtek a Marseillaise-t feledtetni akaró "hivatalos" himnuszok. Énekelték az 1830-as forradalom alatt (ekkor hangszerelte újra Hector Berlioz), 1848-ban és 1870-ben a Párizsi Kommün idején. Hivatalosan csak 1879-ben nyilvánították Franciaország nemzeti himnuszává és 1958 óta szerepel az alkotmányban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.