A francia forradalomban lett népszerű a nyaktiló
2007. március 27. 18:00
Kétszáztizenöt éve, 1792. március 25-én fogadta el a francia Nemzetgyűlés a halálos ítéletek végrehajtási eszközeként a nyaktilót, a guillotine-t.
Korábban
Fejfájásra nyaktiló
A kivégzőeszköz névadója Joseph Ignace Guillotin francia doktor volt, ő azonban a közhiedelemmel ellentétben csak keresztapa, a feltalálás kétes dicsősége jóval korábban élt elődeit illeti. Hasonló elven működő szerkezetet állítólag már az ókorban, majd a középkorban Skóciában és Angliában a nemesi születésű bűnösök halálos ítéletének végrehajtására használtak.Guillotin doktor 1738-ban Saintes városában született és már fiatal korában kitűnt értelmi képességeivel. Eleinte jezsuita tanár volt, de később kilépett a rendből és orvosnak tanult, majd a párizsi egyetemen kapott katedrát. 1788-ban röpiratot tett közzé a harmadik rendről, ennek hatására a nemzetgyűlés tagjává választották. Az új büntető törvénykönyv készítésekor kiállt a bűnhődés egyenlősége mellett, vagyis hogy az ítélet kiszabásakor ne vegyék tekintetbe a bűnös társadalmi állását.
A kivitelezésre először egy francia asztalos vállalkozott, de mivel ő horribilis összeget kért volna, a takarékos állam egy német zongorakészítőt bízott meg a feladattal. A hírhedett szerkezet két függőleges gerendaoszlopból áll, amelyeket fent egy keresztgerenda tart össze. A függőleges gerendák bevágásában egy ferdén elhelyezett, nehezékkel ellátott bárd mozog fel és le. Lent a két oszlop között deszka van, amelyhez az elítéltet szorosan hozzákötik, fejét pedig egy kerek nyílásba szorítják úgy, hogy azt a lezuhanó bárd elválaszthassa törzsétől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.