Tovább kutatnak Dobó után
2006. július 12. 15:00
Tovább folytatódik a Dobó István földi maradványai utáni kutatás a kelet-szlovákiai Dobóruszka római katolikus templomában.
A korábban talált csontok összegyűjtésekor ráakadtak egy fémlapra, amely feltehetőleg az 1914-ben megkezdett, ám az első világháború miatt abbahagyott feltárásból származik. A munkálatokat akkor megszakították és a kriptát visszahantolták, nehogy károsodjanak a leletek. A fémlap szerint: `Igazoljuk, hogy ezen ládákban a csontok 1790 év előtti temetésekből származnak. Pásztor János szolgabíró, 1914.július 21`. A mostanáig talált maradványok azonosítására a kutatók szeretnék elérni, hogy DNS-mintát vehessenek Sárospatakon Dobó Ferenctől, így az is előfordulhat, hogy a mostanáig megtalált leletek is a családhoz tartoznak.
A vizsgálatok során a helyszínre érkezett Dr. Mende Balázs Gusztáv, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének antropológusa is, aki előzetes szemlét tartott és a feltárást folytató helyiekkel egyeztetett a további lépésekről. "Mende úr megerősítette Nagy-Bozóki József patológus megállapítását, miszerint a két fémkoporsóban nem egyházi személyek, hanem női holtestek maradványai vannak. Ez a ruházatból derült ki, amelyről először azt hitték, hogy szövetmintázatuk a papi palásthoz hasonló. Az összegyűjtött csontok több férfitől és nőtől származnak, akik személyazonossága egyelőre ismeretlen" - válaszolta a FENET kérdésére Lakatos László helyi vállalkozó, a feltárás vezetője.
A fő sírhelyet most a szentély alatt keresik majd, ahol a kutatók reményei szerint végre megtalálják Dobó István és családja csontjait. Az ásást most az egyik baloldali mellékalagútban, a szentély felé haladva folytatták, ahol egy gyerekcsontvázat találtak.
A gondot az jelentheti, hogy a résztvevők mostanra kifogytak a rendelkezésre álló támogatói pénzforrásból, ám ez sem szegi kedvüket és eltökéltségüket: bármi áron "végére járnak a dolognak", hogy egyszer s mindenkorra tisztázódjék a 434 évvel ezelőtt elhunyt Dobó István földi maradványainak holléte. "Szeretettel fogadunk minden érdeklődőt, már az ásatások során is" - mondta Lakatos László, aki a helyi lokálpatrióták támogatásával létrehozta a Dobó István Emléktársaságot, amely szívesen fogad soraiba minden érdeklődőt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20