A második világháború alatt a család étkeztetése, az élelmiszer beszerzése igen komoly feladatot jelentett az angol nők számára (is). A fejadagként meghatározott porciók, valamint a kuponokra épülő új vásárlási metódus tovább nehezítette ezt a barátságtalan időszakot. A szebbik nem háború okozta megpróbáltatásai. 1941-ben a Mass Observation szociális közvélemény-kutató vállalat élelmezéssel kapcsolatos vizsgálódásai szerint „az egy főre jutó étel beszerzését a magas árak, a romló élelmiszerek, az áruhiány és a kígyózó sorok nehezítik. Az anyaországban élő nők mindennapjait a sorban állás tölti ki”. Az összegzésből az is kitetszik: a nőknél ekkoriban nem a háború volt a fő beszédtéma, hanem inkább az, hogy miből főzzenek teát.

Gazdálkodj okosan!

A második világháború idején a civil lakosságnak meg kellett barátkoznia a fejadagként kiosztott étellel, ruhával és egyéb javakkal, mert ezekből a termékekből mázsaszámra küldtek a frontra is. A megszorítások időszaka alatt a háziasszonyok fokozott szerepet kaptak az otthoni gazdálkodás megszervezésében, továbbá a napi fejadagok meghatározásában. Az egészséges életmódot, valamint a polgári szellem fenntarthatóságát ebben az időszakban is szem előtt tartották a nők, s ezt a kormány is észrevette.

„Az étel nélkülözése valamennyiünk otthonában állandó jelenség. A nőknek nagy szerepük van az otthon védelmében. Ha spórolunk az étellel, életet menthetünk” – nyilatkozta az élelmezési miniszter. A háziasszonyok konyhafronti harca tehát nélkülözhetetlen volt a győzelemhez. Noha az angol asszonyok aggodalommal tekintettek az ételkérdésre, maximálisan támogatták a háborúért hozott erőfeszítéseket. Clara Milbrunt speciel igencsak foglalkoztatta a háború kimenetele. A kutatás résztvevője 1940 nyarán említette először a fejadagokat, mint elfogadott jelenséget, de az égbe szökő árakat és az áruhiányt is szóvá tette. A ruhaneműket érintő porciózás során az alábbiakat jegyezte fel: „Az élet furcsább lett, kupont adunk ruháért. Emellett rengeteg hátköznapi árucikket – például burgonyát – tartanak a boltok kizárólag törzsvásárlóik részére.” Nella Last állásban lévő háziasszony ugyancsak vezetett naplót a háború alatt. Ő sokkal kritikusabban ítélte meg a háború okozta megszorításokat, mint Clara. 1942- ben a következőt írta: „A jelenlegi porciós rendszer egy vicc.” Nella irigykedve helyeselt a szigorúbb fejadagokat óhajtó felvetésekre: „Bármennyire utálom is a kuponokat, ez a legigazságosabb útja annak, hogy megállítsuk a dőzsölést” – véste naplójába a középkorú hölgy.

Nők barkácskészlettel

A háború alatt végzett felmérések szerint a háziasszonyok szívesen fogadták az új élelmezési trendeket, s tízből kilencen támogatták a fejadagokat, jóllehet az ételporciók és az egyéb megszorítások miatt nőttek a terheik. A nők időbeosztása fontos nemzeti forrás lett a háború rendkívüli körülményei között: a legtöbb idejüket a családjuk gondozásával töltötték. A recesszióval együtt folyamatos propaganda-lavina zúdult az asszonyokra: informálták őket az élelmezési tervekről, s gazdaságos recepteket, valamint menüsorokat kínáltak nekik.

A ruházati cikk, a szappan és a háztartási termékek fejadagjának bevezetésekor a háziasszonyok megtanultak barkácsolni, hogy az egyszerűbb dolgokat ők is el tudják végezni a ház körül. A ruhaneműket érintő megszorítások során nemcsak a fiatalok és a divat megszállottjai aggódtak: az anyákat természetesen gyermekeik öltöztetése is foglalkoztatta. Ez ugyanis csak kuponok leadásával történhetett, így az intézkedés 1942-től sok sérelem forrása lett. Az ellátás iránt érzett elégedettség a porciók mennyiségének stabilitásával növekedett, de továbbra is problémát jelentett a ruha és szappan fejadagjának meghatározása. E nélkülözésekkel teli időszakra Milburn így emlékezik vissza: „Még soha nem volt ilyen kevés szappanom. Mennyire gusztustalan egy érzés!”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. tavasz számában olvasható.