15 éve az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot
2006. június 19. 11:45
1990. március 10-én Moszkvában megegyezés született a magyarországi szovjet csapatok kivonásáról.
Párizstól Hajmáskérig
Magyarország szovjet katonai megszállásához az érv a párizsi békeszerződés megkötése után az volt, hogy az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok utánpótlási útját biztosítani kell Magyarország területén is. 1955 után azonban ez az érvelés okafogyottá vált. Ennek a stratégiai mozzanatnak - mint ismeretes - az 1956. évi politikai mozgalmakban mind Lengyelországban, mind Magyarországon jelentős szerepe volt. Formálisan Magyarországgal újra kellett rendezni a szovjet csapatok állomásozásának kérdését. A szovjetek magyarországi tartózkodását egy az önállónak tekintett magyar állammal kötött szovjet-magyar megállapodás rögzítette (1957. május 27.). Ezután minden demokratikus megmozdulásnak mind Magyarországon, mind a szomszédos szocialista országokban egyik célkitűzése volt a szovjet katonai megszállás felszámolása. De mindenki tisztában volt azzal: erre csakis egy a nagyhatalmak közötti új stratégiai megállapodás után kerülhet sor. Szovjet bevonulás Szegedre, 1945 T-54-es a Margit-hídon
Az 1989. december 2-i máltai Bush-Gorbacsov találkozó megfogalmazta Európa "békés és demokratikus" átalakításának programját. Máig felderítetlen, hogy a Szovjetunió miért nem informálta a szocialista országok kormányait stratégiai céljairól, és mennyire tájékoztatta a megállapodások kulisszatitkairól az Egyesült Államok az általa támogatott kelet-európai radikális ellenzék erőit. A Szovjetunió már 1989 áprilisában részleges kivonulást kezdett Magyarországról, hajlandónak mutatkozott nemcsak a dollárelszámolású gazdasági cseréről, hanem csapatai általános kivonásáról is tárgyalni.
Néhány hetes, kormányok közötti erős huzavona után 1990. március 10-én megszületett a megállapodás. Moszkvában Horn Gyula és Eduard Sevardnadze, a két ország külügyminisztere ünnepélyes külsőségek között aláírták a teljes szovjet csapatkivonásról intézkedő kormányközi egyezményt. Eszerint a csapatkivonások 1990. március 12-en kezdődnek és 1991. június 30-án fejeződnek be. A csapatkivonás pénzügyi részleteiről csak később kívántak megállapodni. Az első egységek március 12-én Hajmáskéren kezdték meg a kivonulást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.