2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hogy élte meg a hátország a Nagy Háború éveit?

2014. szeptember 19. 15:20

Hadigazdálkodás a Nagy Háborúban

A 19. század második felében felgyorsult a magyar gazdaság fejlődése, ami egybeesett a hadsereg fejlesztésével is. Kezdetben nem nagyon voltak hadigyárak Magyarországon, majd állami és banki támogatással az 1880-as évektől kezdődően megjelentek a hadseregnek szállító kereskedelmi, illetve a hadianyagokat, eszközöket és felszereléseket gyártó cégek: Weiss Manfréd konzervgyára és fémműve, a Wolfner-féle bőrgyár vagy a Kohner család különféle vállalkozásai - mutatott rá Hlbocsányi Norbert levéltáros.

Az első világháború már 1914 júliusától kezdődően komoly gazdasági zavart okozott Magyarországon. A betétesek azonnal megrohamozták a bankokat, hogy kivegyék a pénzüket és inkább értékálló eszközökbe fektessenek. Hamar megjelent a nyersanyaghiány, a budapesti üzemek sorra leálltak, több tízezer ember egy csapásra munkanélküli lett. A kormány által elrendelt pénzügyi moratórium értelmében megtiltották a 200 korona feletti kifizetéseket, így a cégek, vállalatok a béreket sem tudták kifizetni. A hadigazdálkodásra való áttérést jogilag a háborús törvények (1912, 1915, 1916), háborús rendeletek és gazdasági törvények, illetve rendeletek (1840,1864,1875 stb.) alapozták meg; több száz rendeletet adtak ki a liszt forgalomba hozatalára, a sörgyártás és az egyéb alkoholos termékek szabályozására vonatkozóan, illetve a gyapjú- és fémiparban.

Fontos lépés volt a Magyar Hadikölcsönpénztár és a Magyar Hadihitelintézet Rt. felállítása 1915-ben, illetve a hadikölcsönjegyzés elindítása, amiből a hadikiadások kétharmadát fedezték. Ahogy arra Hlbocsányi Norbert utalt, az elsőnek nagy sikere volt, részben a már említett plakátkampányoknak köszönhetően. A legkisebb összegű befektetés 50 korona volt, a legtöbbet a nagy pesti kereskedelmi bankok adták, Weiss Manfréd például 1 milliót fektetett be. A már 1914 végén érzékelhető rézhiány következtében országszerte fémközpontokat hoztak létre, ahol először csere útján, később vásárlással, 1916-tól pedig rekvirálással gyűjtötték össze a fémeket a lakosságtól; ezeket később a textilipari központok felállítása követte.

A hadicikkeket gyártó vállalkozások száma (Budapesten összesen 11,6 ezer cég volt a háború kitörésekor) a háborús konjunktúra alatt megsokszorozódott, illetve megjelentek a speciális feladatot ellátó szervezetek és cégek, mint például a Magyar Szent Korona Országainak Fémközpontja Rt. vagy a Csontközpont Rt, amelyek feladata az alapvető alapanyagok, élelmiszerek begyűjtése és azok kereskedelmének irányítása volt. A hadigazdálkodással párhuzamosan megjelent a gazdasági eliten belül egy réteg, a hadimilliomosok csoportja, akiket a korabeli sajtó gyakran támadott vagyonuk felhalmozása miatt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár