Háromezer éves megszentségtelenített templomot találtak
2012. november 15. 15:13
Egy Jeruzsálemtől nyugatra elterülő bibliai határvárosnál régészek egy i. e. 11. századi szentélyt tártak fel, amely magán viseli az ősi izraeliták, a kánaániták és a filiszteusok közötti konfliktusok nyomait. A kutatók szerint az izraeliek által épített templomot a filiszteusok rombolhatták le, miután megszentségtelenítették egy állatcsordával.
Korábban
Tel Beth-Shemesh, a Jeruzsálemtől 20 kilométerre nyugatra lévő ősi falu templomkomplexumának padlóján a régészek festett kelyhek és kupák szilánkjaira bukkantak, valamint állati csontokat találtak az épület falain belül. A mindennapi háztartási tevékenységek hiánya miatt a kutatók úgy vélik, az épület istentiszteleti helyként szolgált, amely az izraelita kultuszhoz kapcsolódhatott.
Azonban a helyszín nem maradhatott sokáig szent. A régészek ugyanis bizonyítékokat találtak arra, hogy a szentélyt szándékosan elpusztították. Sőt a helyszínen található szennyeződések elemzése során állatok által elfogyasztott mikroszkopikus növényi maradványokat találtak, ami arra utal, hogy növényevő állatcsordát hajthattak a szent helyre, amelyet a jószágok ürülékükkel szennyeztek be.
A régészek szerint a templom állatok által való megszentségtelenítése a filiszteusokhoz köthető, akiknek a kánaánitákkal és az izraelitákkal való együttélése aligha volt mondható békésnek. Beth-Shemesh ősi falva a három népcsoport találkozódási pontjánál fekszik, így gyakran cserélt gazdát. A kutatók szerint a filiszteusok valószínűleg ideiglenesen megszerezték a terület ellenőrzésének jogát és állatokat hoztak, hogy tudatosan beszennyezzék ellenségeik szent helyét.
A további bizonyítékok viszont már arra utalnak, hogy a szentély építtetői végül visszatértek a helyszínre. A régészek „tabun” néven ismert agyagkemencéket találtak a templom feletti rétegekben, amelyeket főként ókori lakóterek közelében szoktak fellelni, azonban a kutatók szerint más magyarázat is létezik a kemencékre.
„Úgy véljük, hogy a szentélyépítők leszármazottai visszatértek és újjáépítették a templomot” – írta közleményében Zvi Lederman, a Tel Avivi Egyetem régésze, aki szerint a kemencéket arra is használhatták, hogy a nagyobb ünnepeken a filiszteusoktól visszahódított szent hely tiszteletére ételt készítsenek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap