Restaurálták a Tengelicés Madonnát
2008. október 29. 09:55
Tíz évig tartott az a gondos, és igencsak komoly odafigyelést igénylő munka, amelynek során újjászületett az olasz reneszánsz egyik katasztrofális állapotban lévő remeke.
Korábban
A firenzei Opificio Delle Pietre Dure cég - Olaszország egyik vezető restaurátor műhelye - feje, Marco Ciatti szerint a türelem jelentette a legnagyobb kihívást: közel két évig csak tanulmányozták a képet, ugyanis a röntgenen látható sérülések miatt gondosan meg kellett tervezni a restaurálást. A vizsgálatok egy kórházsorozatba illenek: a képen a már említett röntgen mellett infravörös átvilágítást, lézeres letapogatást, mikroszkópos teszteket, és hasonló vizsgálatokat végeztek. Mindezzel azonban nem kellett sietni, sőt az elődök hibáiból tanulva próbáltak egy végre megfelelő helyreállítási metódust találni.
A 1 méterszer 79 centis, fa alapra felvitt olajképképet az 1483 és 1520 között élt Raffaello 1506-ban nászajándéknak készítette Lorenzo Nasi gazdag gyapjúkerekedő számára. A Madonna del Cardellinón Szűz Mária a gyermek Krisztus és Keresztelő Szent János társaságában látható, míg a tengelice a jövendő szenvedést és megváltást szimbolizálja. A kereskedő háza 1547-ben összeomlott, és a munka 17 darabra törött. A festő kortársa, Ridolfo di Ghirlandaio apró szegecsekkel illesztette össze a képet, majd az illesztékeket lefestette. A kép később a Mediciek gyűjteményébe került, akik több javítást eszközöltek rajta.
A restaurálók aztán mindent megtettek azért, hogy a kép elveszítse eredeti hatását: a jótékonynak szánt, és repedések elleni küzdelemben szép lassan átfestették az egészet, így mostani munkálatoknál elsőként ezeket a korrekciókat kellett felderíteni, és lehetőség szerint eltüntetni. A félszáz szakember munkája során felmerült a szegecsek kivétele is, ám később mégis azok maradása mellett döntöttek.
A mostani restaurálás végre minden bizonnyal végre a kép eredeti formáját adja, és eltűntek a képről az elmúlt évszázadok szennyeződései, így az eredeti színek mellett a háttérben még a toszkán tájban kanyargó füstcsíkot is megláthatjuk.
A kép novemberben visszatér a Palazzo Medici épületébe, és az Uffizi 26-os termében lesz látható majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap