Besúgók figyelték az olimpikonokat

Ötkarikás kémek és jelentők

Igencsak érdekes az akkori történésekkel kapcsolatban jelzett, ám alig öt évvel később, 1961. március 13-i dátummal elátott jelentés, amelyből megtudhatjuk, hogy `Szepesi György 1956 novemberében Melbourne-ből jelentkezett a Rádiónál, hogy az olimpiáról tudóstásokat kiván adni. Erre Gács elvtárs visszart neki egy levelet, melyben közölte, hogy a Magyar Rádió nem vállal Szepesivel semmilyen közösséget, s ne küldjön semmit`.

A kötetből kiderül, hogy az Ausztráliában szerzett tapasztalatok mennyire befolyásolták 1960-ban a katonai elhárító (BM II/1.), illetve a Kémelhárító és Belső reakció elhárító osztályok (BM II/5.) felkészülését a sporteseményekre. A tokiói játékokra már részben letisztult a kép: ott a BM 1962-ben létrehozott III. Főcsoportfőnöksége kezelte az ügyeket, és a kémelhárítás (III/II. Főcsoportfőnökség) vette kézbe a sportolók megfigyelését. Ők jegyezték fel azt is, hogy a Tokióba készülő Balczót a pletyka szerint azért tilthatták el a sportolástól, nehogy legyőzze a szovjeteket az olimpián. A magyarok ekkor propagandatevékenységet is folytattak, illetve azt is feljegyezték, hogy a japán titkosszolgálat érkezésüktől közvetlen ellenőrzés alá vonta a magyarokat.

Az ügynöki jelentések alapján az 1964-es tokiói olimpiáról van a legátfogóbb képünk, mert ez az egyetlen év, amikor összefoglaló jelentés is fennmaradt a nemzetközi sportrendezvényről. Tudomásuk szerint ekkor a 274 fős olimpiai küldöttségből különböző szinten 42-en voltak érintettek az ügynöki munkában. Ekkor már világosan kimutatható a titkosszolgálat célja: minden sportágban legyen legalább egy ügynök.

Sportdiplomáciai érdekesség még, hogy a magyar vízilabda-válogatott 1964-es tokiói aranyérmét egyebek mellett annak köszönhette, hogy a jugoszláv-magyar mérkőzésen a játékvezető, akinek a felesége magyar volt, "felhozta"a magyar csapatot 3:0-ról 3:3-ra, ami elegendő volt a végső győzelemhez. Kétes dicsőség, hogy a magyarok az olasz pólóválogatottat 1.500 dollárral megvesztegették, hogy számukra kedvező eredményt játsszanak a jugoszlávokkal.

Az 1968-as mexikóvárosi utazás előtt közvetlen nyomást is kifejtettek az Állambiztonságiak: az olimpiai focicsapatból záratták ki Szucsányi Andrást, nehogy disszidálhasson, ám Varga Zoltánnak, a csapat másik tagjának ennek ellenére sikerült megszöknie. Az 1972-es müncheni olimpiával kapcsolatos jelentések az arabokkal kapcsolatos ellenszenvről tanúskodnak, és egyesek "provokációnak" tartották az izraeli sportolók elleni merényletet. 1976-ban szinte alig tapasztalunk állambiztonsági tevékenységet, míg a moszkvai olimpiával kapcsolatban már megszaporodtak a beszámolók.

A nyugati országok részvételével megtartott játékok a kötet szerint arról váltak ismertté, hogy még Kádár is megjegyezte: több belügyes utazik oda, mint ahányan Montrealba kísérték a versenyzőket. Érdekes módon operatív tevékenységet szinte senki nem folytatott, egyetlen napi jelentés számol be az ottani eseményekről. 1984-ben a magyarok csatlakozva a keleti blokk országaihoz nem vettek részt a játékokon - ahogy azt a Múlt-kor 2. évadának egyik adásában már bemutattuk. A legtöbb jelentés is ekkor született, egyrészt a sportolói, másrészt a mindennapok hangulatában tapasztalható reakciókról. Az állambiztonság mindenre odafigyelt: olvashatunk tüntető diákokról, falfirkákról, aláírásgyűjtésekről, és egy ellenzéki matricaosztás is szerepel a papírokban.

1988-ra igyekeztek elfelejteni Los Angelest, és a szöuli játékok bojkott-mentes versengést ígértek. A III. Főcsoportfőnökség már 1986-tól foglalkozott a játékokkal, és ezekből kiderül, hogy Észak-Korea sokáig foglalkozott egy ellenolimpia, vagy a déli versengés bojkottjának gondolatával. Bár voltak, akik csonka olimpiától tartottak, végül Észak-Korea mellett csak Kuba maradt távol a vetélkedőtől. A kötetet egy igencsak érdekes fotó zárja, amelyen az a dosszié látható, amelyet az Állambiztonság a barcelonai játékokkal kapcsolatban nyitott, ám a szervezet megszűnésével, illetve átalakulásával azt már nem töltötték meg tartalommal.

Az ügynökjelentések a szerkesztők szerint is igencsak vegyesek, hiszen hivatalos feljegyzések, kihallgatási jegyzőkönyvek, tájékoztatók, összefoglalók szerepelnek egymás mellett, amelyek a magyar politikai rendőrségnek az egyes olimpiákkal kapcsolatosan végzett tevékenységét dokumentálják - Melbourne-től Szöulig. Emellett egyenetlennek is nevezhetnénk, hiszen az 1948-as olimpiáról nem születtek hasonló jelentések, és a téli olimpiákat illetve paralimpiai játékokat sem figyelték. Kicsit paradox, hogy a legtöbb dokumentum pedig pont arról az 1984-es olimpiáról született, amelyen Magyarország részt sem vett.

Az iratok nem az olimpiákról vagy a sportolói tevékenységekről szólnak, hanem az állambiztonság ezzel kapcsolatos munkájáról. Éppen ezért találunk közöttük szándékosan ködösített, eltorzított vagy meghamisított feljegyzéseket is, amelyek korrigálását vagy javítását a szerkesztők nem érezték feladatuknak, ahogyan a már ismert, vagy még ismeretlen ügynöknevek feloldását sem. Ez utóbbira egyrészt a törvényi környezet nem ad lehetőséget, másrészt a könyv egységes volta mellett nem szerették volna, ha a munka csak attól válna érdekessé, hogy abból az esetlegesen ma is aktív sportolók-sportvezetők közti ügynököket keresgéljék. Találkozunk persze ismerős nevekkel, így Nemere jelentéseivel.

Állambiztonság és olimpia 1956-1988. Szerk.: Krahulcsán Zsolt, Müller Rolf, Takács Tibor. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára-L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2008. 163 o. 2000 Ft

1. Olimpikonok szigorú felügyelet alatt
2. Ötkarikás kémek és jelentők