Besúgók figyelték az olimpikonokat

Olimpikonok szigorú felügyelet alatt

A modern olimpiákat kezdettől befolyásolta a politikum, és ez különösen igaz a második világháború utáni magyar olimpiai szereplésekre. Ez is kiderül egy új dokumentumgyűjteményből, amelyben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatói olyan iratokat válogattak össze, amelyek bemutatják: a Nagy Testvér még a legnagyobb sportrendezvény eseményeire is odafigyelt.

Az olimpiai játékok a második világháború után a hidegháborús szembenállás, a két világrendszer vetélkedésének egyik terepévé váltak. Ebből következett, hogy a keleti tömb országai, így Magyarország számára is nagy kihívást jelentett a játékokon való részvétel, annál is inkább, mert azokat szinte mindig a "másik" tábor területén, mondhatni ellenséges terepen rendezték meg. Amíg a nyilvánosság előtt sportolók küzdöttek a minél fényesebb érmekért, a háttérben másfajta küzdelem is zajlott - a titkosszolgálatok részéről. A versenyek ugyanis kiváló feltételeket teremtettek a nyugati sportolókkal, sportvezetőkkel és a magyar emigránsokkal való kapcsolattartásra, arról nem is beszélve, hogy szinte tálcán kínálták a disszidálás lehetőségét.

Éppen ezért nemcsak a sportszerető közvélemény, de a politikai rendőrség is fokozott figyelemmel kísérte a játékokat. Hivatásos tisztjein és beszervezett ügynökein keresztül, vagy éppen a "baráti" állambiztonsági szervek segítségével információkat szerzett a kapitalista államok és az emigráció szándékairól, ellenőrizte a versenyzők politikai megbízhatóságát, illetve kitartóan figyelte a sportolók és a lakosság véleményének alakulását az egyes olimpiai "ügyekkel" kapcsolatban.

A kötetet bemutató sporttörténész, Hencsei Pál kijelentette: politikamentes olimpia soha nem létezett. Példaként hozta fel az 1900-as párizsi olimpiát, amelyen az Osztrák-Magyar Monarchia katonatiszt vívói nem indulhattak, ezt csak 1908-ban engedték meg nekik, akkor is csak egyéniben. A politika és a sport kapcsolatát kimutatta az 1912-es stockholmi olimpián is, amikor Magyarország - függetlenedve az Osztrák-Magyar Monarchiától - először szerepelhetett saját zászlója alatt, ellentétben a csehekkel, akik még mindig a monarchia lobogója alatt vonultak fel a megnyitón.

A könyv szerzői

Szintén politikai okok játszottak közre abban, hogy 1920-ban Magyarország, mint az első világháborúban vesztes állam, nem vehetett részt a játékokon. Ugyancsak a politika nyomására kellett magyarosított névvel szerepelnie az 1936-os berlini olimpián Gerevich Aladárnak, aki így Gerei Aladár néven szerzett kardvívásban Magyarországnak aranyérmet - tette hozzá.

A kommunizmus alatt a pártállam kezdettől igyekezett "megszűrni" azokat, akik szerepelhettek az olimpiákon. Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság vezetője 1952-ben 20 sportolótól akarta elvenni a versenyzés jogát, amelynek eredményeként többek között a sportlövő Lumnitzer Sándor maradt távol a rendezvénytől. Az egyes olimpiákkal kapcsolatos állambiztonsági munka egyébként mindig is az adott játékokat körülvevő politikai környezettől is függött. Bár az 1952-es, csúcskészültséggel megfigyelt olimpia után az 1956-os játékokra minden bizonnyal nagy erőkkel készült a BM, ennek valós kiterjedése homályba vész, mivel az ezzel kapcsolatos jelentések a mai napig nem kerültek elő.

Ráadásul amikor a magyar olimpiai csapat a forradalom tetőpontján Melbourne-be utazott, épp nem létezett politikai rendőrség, ezért a kor nagyszabású sportrendezvényei közül a magyarok számára ez lehetett a legszabadabb. Ügynökök persze itt is színesítették a csapatot: jelentéseik közül a leginkább érdekesnek az olimpiai játékok lezárulta utáni helyzetről szóló beszámolóik, a disszidáló sportolókkal foglalkozó részek bizonyulnak. Kiemelt figyelem övezte a magyar-szovjet vízilabda-mérkőzést is, bár az állambiztonságot ez annyira nem érdekelte.

1. Olimpikonok szigorú felügyelet alatt
2. Ötkarikás kémek és jelentők