Elűzött uralkodók, trónfosztott királyok I.
2005. július 22. 10:00
Német-római császárok
Canossa, Károly és Ferenc |
VII. Henrik az egyik legnagyobb hatalmú császár, II. Frigyes fia volt. Henriket kilenc éves korában választották német királlyá. Mivel apja keveset tartózkodott a német területeken, 1228-tól ő képviselte a császári hatalmat. Önálló politikája miatt azonban egyre inkább szembekerült Frigyessel. Az ellentét odáig fajult, hogy Henrik összeesküvést szőtt apja ellen, aki azonban mindenről tudomást szerzett, és 1235-ben hadsereggel vonult az Alpokon túlra. Közeledtének hírére Henriket cserbenhagyták hívei, apjának meghódolt ugyan, de a fogságot nem kerülhette el. Hét évnyi fogság után szerencsétlen körülmények között halt meg: lovával egy szakadékba zuhant.
Günthert IV. Károly ellenében választották német királlyá 1349. január 30-án, azonban támogatói elpártoltak tőle. Próbálkozott ugyan, hogy hatalmát fegyverrel erősítse meg, de csapatai vereséget szenvedtek. Günther nem sokkal ezután megbetegedett, és 1349. május 24-én lemondott címéről, pénzbeli kárpótlás fejében. Ennek örömét azonban egyáltalán nem tudta élvezni, mivel június 14-én meghalt.
A lemondást választotta V. Károly is, akinek területszerzései világbirodalommá alakították a Német-római Császárságot. Az uralkodónak számos nehézséggel kellett szembenéznie: a reformáció tanai villámgyorsan terjedtek, Franciaország is hatalmi babérokra tört, és az Oszmán Birodalom előretörése megállíthatatlannak tűnt. Számos háborút vívott belső és külső ellenség ellen egyaránt, így az uralkodó belefáradt abba a küzdelembe, hogy a protestánsok és Franciaország minden tervét meghiúsították. Ezért - és sokak által máig rejtélyesnek talált okból - 1556 szeptemberében lemondott a császári koronáról és a Madrid mellett található San Geronimo de Yuste kolostorba vonult vissza. Itt halt meg 1558. szeptember 21-én.
II. (Magyarországon I.) Ferenc nevéhez köthető a Német-római Császárság megszűnése. A Napóleonnal szemben álló császárt a franciák fokozatosan szorították ki korábbi területeiről: Észak-Itáliából, a Rajna bal partjáról, és 1805-ben Austerlitznél az osztrák-orosz seregek súlyos vereséget szenvednek. A végső csapás 1806. július 12-én következett be, amikor Napóleon vezetésével 16 délnémet állam bejelentette a Rajnai Szövetség megalakulását, és egyben a birodalomból való kilépését. A francia császár ultimátumban követelte Ferenctől, hogy mondjon le a birodalmi koronáról. Mivel ezt 1806. augusztus 6-án megtette, a birodalom megszűnt létezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.