A hét leghíresebb áprilisi tréfa
2015. április 1. 13:40 Múlt-kor
Korábban
San Serriffe szigete
1977. április elsején a The Guardian brit napilap egy hétoldalas összeállítást közölt San Serriffe államról, amely fennállásának tízedik évfordulóját ünnepelte. A leírás szerint a Seychelles-szigetek mellett található sziget az eredeti elképzelés szerint a Kanári-szigetek mellett feküdt volna, ám a megjelenés előtt néhány nappal abban a térségben ütközött össze két Boeing 747-es repülő 583 ember halálát okozva, így az ízléstelenség elkerülése végett a „költözés” mellett döntöttek a tréfás szerkesztők.
Philip Davies, az álhír kitalálója egy interjúban később elmondta, hogy az ötlet a The Financial Times olvasásakor pattant ki a fejéből, ugyanis a gazdasági napilapban gyakran közöltek leírásokat miniállamokról, amelyekről szinte senki sem hallott. Az Indiai-óceán közepén fekvő San Serriffe egy pontosvessző alakú állam volt (gyakorlatilag Új-Zéland kicsinyített mása), amely egy Upper Caisse és egy Lower Caisse nevű szigetből áll. Fővárosa Bodoni, vezetője pedig Pica tábornok. A nyomdatechnikákban otthonosabban mozgók ma már könnyedén rájöhetnek a turpisságra, hiszen ezek a nevek egytől egyig a nyomdász terminológiából származnak.
Az összeállításban szóviccek tucatjai jelentek meg, az egyik legfárasztóbb az volt, amikor a szerzők a fiktív állam helyi újságíróinak tollából származó Times Nude Romances erotikus regénysorozatról emlékeztek meg. Ez ma már a laikusok számára is világos utalás a Times New Roman nevű, a számítógépes szövegszerkesztőkben is megjelenő betűtípusra, azonban a hetvenes években még nagyon kevesen ismerték ezt a nyelvet.
A cikk megjelenését követően a Guardian olvasói levelek százait kapta, hiszen sokan akartak még többet megtudni a turistaparadicsomról. Több légitársaság képviselőitől is érkezett üzenet, akik arról panaszkodtak az újságnak, hogy utasaik nem hajlandóak elhinni, hogy a mesés állam nem is létezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap