A Földről is fontos tudással ajándékozott meg minket az első holdszonda
2024. január 2. 11:20 MTI
65 éve, 1959. január 2-án bocsátották fel a Szovjetunióban, a bajkonuri űrrepülőtérről a holdkutató szondasorozat első darabját, a Luna–1-et.
Korábban
Az első holdrakétát egy Luna 8K72 típusú, háromfokozatú hordozórakétával lőtték fel. A Luna–1 volt az első ember készítette tárgy, amely elérte a második kozmikus sebességet, s végleg elhagyta a Föld körzetét.
Feladata az volt, hogy megközelítse a Holdat, s a magával vitt eszközökkel vizsgálja a kozmikus sugárzást, a napszelet, a mikrometeoritokat, az interplanetáris anyagot és a Hold mágneses terét.
A Luna–1 január 3-án 113 ezer kilométerre a Földtől egy patron segítségével nátriumfelhőt bocsátott ki a röppálya vizuális mérésének segítésére.
Az így keletkezett gázfelhőt 3 percen keresztül lehetett megfigyelni, különösen jól látszott az Indiai-óceán térségéből, s jó lehetőséget nyújtott a csillagászoknak az űreszköz nyomon követésére.
A felbocsátástól számított 34 óra múlva, január 4-én az űreszköz megközelítette a Holdat, s mintegy 6 ezer kilométernyire elrepült mellette.
Mivel a sebessége kisebb volt a harmadik kozmikus sebességnél, a Föld és a Mars között Nap körüli pályára állt, ezzel a Naprendszer első mesterséges bolygója lett, 450 napos keringési idővel.
A hírkapcsolatot a Luna–1-gyel 62 órán keresztül, a Földtől 597 ezer kilométerig sikerült fenntartani, a kémiai akkumulátorok kimerülésével a kapcsolat január 5-én megszűnt.
Vosztok-2 típusú hordozórakétával lőtték fel az űrbe (Kép forrása: Wikipédia/ RIA Novosti archive, image #499563 / Alexander Mokletsov/ CC-BY-SA 3.0)
A Luna–1 töltöttrészecske-méréseiből derült ki, hogy a Föld külső sugárzási övezetének elhelyezkedése erősen függ a naptevékenység mértékétől, s ennek hatására alakulnak a földi magnetoszféra külső részeiben uralkodó viszonyok is.
A Luna–1 információinak köszönhető az a felfedezés is, hogy a Holdnak nincs mágneses tere, s így a napszél, a Nap által kibocsátott erős ionizált plazmasugárzás a bolygóközi űrön keresztül közvetlenül éri a Földet.
A szovjet holdszonda-sorozatnak 1959 és 1976 között összesen 24 tagját indították el, közülük elsőként a Luna–2 érte el égi kísérőnk felszínét 1959. szeptember 13-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap