Vér és dekadencia: Róma nyolc leghírhedtebb uralkodója
2018. szeptember 6. 09:28 Múlt-kor
Korábban
Commodus, a gladiátorcsászár (uralkodott Kr. u. 180-192)
Commodus császár nevét az emberek többsége a 2000-es „Gladiátor” című filmből ismeri, amelyben Joaquin Phoenix alakította. A fiktív történet annyi igazságot tartalmaz, hogy Commodus valóban megszállottja volt a gladiátorjátékoknak, és előfordult, hogy maga is harcba szállt az arénában – ilyenkor volt, hogy Héraklésznak öltözött, majd isteni címeket ruházott magára, kijelentve, hogy ő a római Héraklész.
Commodus a „filozófuscsászár”, Marcus Aurelius fia volt, azonban a filmmel ellentétben nem gyilkolta meg apját. Tény, hogy voltaképpen apja tökéletes ellentétének tekinthető. A hiú és élvhajhász császár hamar elherdálta a római kincstárat, majd úgy igyekezett újra feltölteni, hogy gazdag polgárokat végeztetett ki árulás vádjával, hogy lefoglalhassa vagyonukat.
Környezete idővel szervezkedni kezdett ellene, beleértve nővérét, Lucillát is. Több terv is megbukott, illetve lelepleződött, Commodus pedig egyre több embert végeztetett ki környezetében. Nővére megpróbálta megmérgezni ételét, a császár azonban ezt kihányta – végül az összeesküvők birkózópartnerét és edzőjét, Narcissust bízták meg azzal, hogy fürdőkádjában fojtsa meg a császárt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.