Tízezrek csodálták a repülés mestereit az 1910-es budapesti versenyen

2023. június 17. 12:20 Múlt-kor

„Berreg a motor, ügyeskedő szolga forgatja a csavart, kerekein szaladni kezd a masina, aztán fölemelkedik tizenöt-húsz méter magasba. És száll a fehér oszlop körül, mely a rengeteg tér közepén áll, száll tovább, fölfegyverzett szemünk is alig bírja már követni (…) És kitör belőlünk a kiáltás, a melyben a naiv lelkesedés és a kultúrájával diadalmas modernség szöges ellentéte vegyül össze: repül az ember” – ekként számolt be a Budapesti Hírlap egyik zsurnalisztája az első Budapesti Nemzetközi Repülőverseny „felemelő” pillanatairól, amelyből még rengeteget kapott a Rákosmezőre 1910. június 5–17 között kilátogató több tízezer ember. Az eseményt a Fortepan képeivel elevenítjük fel.

A repülőverseny egyik indulója (Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Pölös István gyűjteménye)

Korábban

Hihetetlen, de kevesebb mint hét évvel azután, hogy a Wright fivérek 1903 decemberében levegőbe emelkedtek Flyer nevű légcsavaros gépükkel, Budapest 13 napra az aviatika központjává vált. A budapesti találkozón résztvevő pilóták ekkor már jóval túlszárnyalták a Wright fivérek 1903-as teljesítményét. Így például a magassági verseny győztese a francia Louis Paulhan lett, aki egészen 1060 méteres magasságig emelkedett gépével, amely leginkább egy repülőgép formájú, túlméretezett sárkányra emlékeztethetné a mai szemlélőt.

Farman gép a hangárok egyike közelében az érdeklődők kis csoportjával (kép forrása: Fortepan/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Tas Gyula gyűjteménye)

A hivatalosan 1910 februárjában megalakuló Magyar Aero Club rögtön egy grandiózus esemény megrendezésébe fogott. A klub vezetőségének ugyanis feltett szándéka volt, hogy a székesfőváros mellé, a Kőbányával és Zuglóval határos Rákosmezőre hozzák az akkori nemzetközi aviatikai élet krémjét. A szervezők az általuk csak „meetingként” emlegetett eseménytől nem az idegenforgalom, hanem inkább a hazai aviatika fellendülését várták, amely Magyarországon ekkor még igencsak gyermekcipőben járt.

Voisin gép a levegőben. Az előtérben a versenyek idejére épített ideiglenes kerítés, a háttérben a pálya központi jelzőoszlopa (kép forrása: Fortepan/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Tas Gyula gyűjteménye)

Az egyik „cipős szekrény” egyébként maga a Rákosmező volt, amely a nemzetközi repülőshow előtt Adorján János és dr. Kutassy Ágoston szárnypróbálgatásainak, repülési kísérleteinek adott otthont. Az itt található három hangár mellé a szervezők még hat hangárt építettek, és némi talajegyengetés után egy kör alakú, több mint egy kilométer átmérőjű, kilenc oszlopot tartalmazó versenypályát alakítottak ki.

Farman gép a levegőben. Az előtérben a versenyek idejére épített ideiglenes kerítés egy kíváncsiskodó gyermekkel, a háttérben a pálya jelzőtornya és egy lovaskocsi (kép forrása: Fortepan/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Tas Gyula gyűjteménye)

A pályát a versenyzőknek háromszor kellett körberepülniük, azaz nagyjából tíz kilométert tettek meg. Ezenfelül rendeztek távolsági, magassági, gyorsasági, sőt lassúsági versenyt is. A kiírt versenyek pénzdíjasok voltak, így a szervezőknek mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, hogy a szakma krémjét Budapestre csábítsák. A díjazásra végül 530 ezer koronát biztosítottak. Az első helyezettek versenyszámonként 5–10 ezer koronát tehettek zsebre, amely komoly összegnek számított, mivel akkoriban egy repülőgépmotor ötezer, egy komplett gép 30–50 ezer koronába került.

Blériot típusú gép repülés közben a fizető nézők egy csoportjával (kép forrása: Fortepan/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Tas Gyula gyűjteménye)

A repülőversenyre a 12 magyar induló mellett összesen 29 külföldi, többségében francia versenyző nevezett. A franciákon kívül osztrák, német, angol, orosz, belga, lengyel és holland pilóták is a levegőbe emelkedtek. A magyarok a gépeik fejletlensége és kellő repülési tapasztalat híján természetesen nem vehették fel a versenyt a külföldi vetélytársakkal. Nemzetünk szárnyaló fiainak sokszor a pár kilométeres egyenes repülés is kihívásnak számított. A szervezők azonban nem hagyták őket sem kupa nélkül, a nemzeti díjért ugyanis összemérhették erejüket és tudásukat a levegőben.

A lelkes nézőközönség (kép forrása: Fortepan/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Pölös István gyűjteménye)

Az utazási verseny külön unikumnak számított, amelyre csak két pilóta nevezett. A pilótáknak Rákosmezőről Győrbe kellett repülniük. Hogy a repülés ekkor még mennyire kezdeti stádiumában járt, azt jól mutatta, hogy egyiküknek sem sikerült eljutnia a Rába menti városba. Az osztrák Alfred von Pischofnak egy vihar miatt Lábatlannál, egy cementgyár közelében le kellett szállnia, majd újra a levegőbe emelkedett, de motorhiba miatt 20 perc repülés után ismét le kellett tennie a vasmadarat. Az utazási versenyt ettől függetlenül így is megnyerte, mert 75 percet sikerült a levegőben töltenie. A száguldás szerelmesei is elégedettek lehettek, a francia Hubert Latham ugyanis 76,7 km/h-val száguldott a levegőben a tátott szájjal figyelő nézők előtt.

A Budapesti Nemzetközi Repülőverseny Fehér úti tribünjéről a Kerepesi út irányába nézve (kép forrása: Fortepan/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Pölös István gyűjteménye)

Bár a versenyre több tízezer néző látogatott ki, a lebonyolítás és a szervezés rengeteg kritikát kapott. Azt, hogy a nagyérdemű ebből mennyit érzett, nem örökítették meg a krónikások, de annyi bizonyos, hogy sokan felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak. A nézőtéri hangulatot a Budapesti Hírlap korábban idézett újságírója a következőképpen festette le:

„Elkáprázik a szem, ha követni akarja valamennyit. A roppant téren nem lehet egy pillantásra belefoglalni a lég röpülő csodáit. Csak ha egymás közelébe érnek, mintegy játékosan űzve, kergetve, hajszolva egymást, akkor telik el a lélek kimondhatatlan gyönyörűséggel, szinte gyermekes hálával, hogy ezt is megadatott érnie…”

Az égre emelt tekintetek (kép forrása: Fortepan/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár/ Pölös István gyűjteménye)

A nézők tehát láthatóan jól szórakoztak, a szervezők talán kevésbé, mivel a rendezvény közel 500 ezer koronás veszteséggel zárult. A nemzetközi repülőversenynek azért voltak pozitív hatásai is. A Magyar Aero Club annyit valóban elért a „meetinggel”, hogy a magyar aviatika szakemberei a versenyen rengeteg új dolgot láttak, amelyeket későbbi munkájuk során fel tudtak használni, nem beszélve a verseny miatt felépített hangárokról, amelyeket a szakemberek a rendezvények lezárulta után birtokba vehettek. Rákosmező így a magyar aviatika Mekkájaként született újjá.