Tíz nagy győzelem a halál fölött
2020. március 21. 08:27 Magyar László András
Korábban
Tuberkulózis
A tuberkulózis (tüdővész, aszkór) állati eredetű, baktérium okozta betegség. Gyakoriságára jellemző, hogy a XIX. században külön egészségügyi iparág, a tüdőszanatórium- és vízgyógyintézet-biznisz épülhetett rá. A tuberkulózis különösen az alultáplált, rossz körülmények közt élő népességre veszélyes. Bizonyos szakmákban dolgozók fogékonyabbak voltak a kórra, mint mások: a bányászok vagy a textilipari munkások közt különösen gyakori volt a tüdőbaj. Az orvosok sokáig elsősorban a betegek elkülönítésével próbáltak ellene védekezni, eredménytelenül.
Bár Robert Kochnak már 1882-ben sikerült azonosítania a kórokozó baktériumot, sőt, egy tuberculin nevű – erőtlen – oltóanyagot is kidolgozott, a tbc leküzdésére először csak 1921-ben nyílt mód, mikor Albert Calmette és Camille Guérin feltalálták a nevük kezdőbetűit őrző BCG-oltást. Az oltóanyagot – amelyet azóta is sokan használnak, sokan pedig támadnak – 1928-ban 116 ezer csecsemőnek adták be sikerrel Franciaországban. Az igazi megoldást azonban csak Selman Abraham Waksman amerikai tudós 1944-es sztreptomicin nevű antibiotikuma jelentette, amely valóban képes volt gyógyítani a kórt.
A háború után az életszínvonal emelkedése, a védőoltások és az antibiotikumok használata következtében Európában a tbc mindenütt háttérbe szorult: az 1970-es évek végén Magyarország összes tbc-s betegét egyetlen kórház el tudta látni. Ma azonban – a szegénység növekedése miatt – a betegség újra támadásba lendült, antibiotikumokra rezisztens baktériumokkal felfegyverkezve. A harc kimenetele egyelőre kétséges.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.