Tíz dolog, amit nem tudtál a Goldfinger című James Bond-filmről
2019. július 24. 19:29 Múlt-kor
Amikor 1964 elején megkezdődött a harmadik James Bond-film, a Goldfinger forgatása, az Ian Fleming által megálmodott titkos ügynököt alakító Sean Connery már kezdett belefáradni szerepébe. Az 1962-es Dr. No és az 1963-as Oroszországból szeretettel sikere után Connery felismerte: minden további filmes alakítását e filmekhez fogják mérni, ami sok nehézséget okozhat neki a továbbiakban. Úgy érezte, nem fizetik meg eléggé ezért az áldozatért, valamint a filmek sikeréhez képest, így a következő három filmre szóló szerződésébe belealkudta azt is, hogy a bevételekből is részesedése legyen. A megelőző két film költségvetésének kétszereséből (3 millió dollárból) forgatott Goldfinger végül minden addiginál nagyobb sikert hozott. A mozikasszákból megtermelt 125 millió dolláros bevétel mellett a film óriási popkulturális jelenséggé vált, és napjainkig tartó hatással volt az akciófilmek műfajára is. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Goldfinger a valaha készült legnagyobb hatású filmek egyike, amelyet számtalanszor utánoztak és utánoznak ma is. A főszereplő 007-es ügynököt alakító Sean Connery mellett Honor Blackman játssza az egyik aktuális Bond-lányt, Pussy Galore-t, míg Shirley Eaton a másikat, Jill Mastersont. A főgonosz Auric Goldfingert a német Gert Fröbe testesíti meg. A Goldfinger az első volt a Guy Hamilton által rendezett négy Bond-film közül.
Korábban
Ian Fleming utolsó Bond-filmje
A 007-es ügynök kalandjairól szóló könyvek írója, Ian Fleming még járt a Goldfinger forgatásán, azonban kevesebb mint egy hónappal a film szeptemberi megjelenése előtt, 1964. augusztus 12-én elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap