Német vasútépítők fotózták az örmény népirtást
2007. december 14. 11:00
Korábban
Sosem felejtenek
Aurora Mardiganian visszaemlékezéseiban leírja, hogy megerőszakolták, és egy hárembe kényszerítették. Sok ezer örmény nő osztozott sorsában, többségüket végül megölték és eldobták. Malatiában látta, hogy 16 lányt keresztre feszítenek, és testüket keselyűk falják fel: `Mindegyiküket élve feszítették keresztre. Testüket csak a hajuk takarta.` Egy másik városban a különítményesek azzal szórakoztak, hogy kardjukat a földbe szúrták, és a fiatal lányokat rádobták a kiálló pengére. Másutt összekötözték az embereket, és beledobták őket az Eufráteszbe.
A 90. évfordulós megemlékezések |
1917-re az örmény "probléma", ahogy a török vezetők nevezték, teljesen megoldódott. Az üres falvakba muszlim családokat telepítettek. A törökök a háború befejeztével sem bántak meg semmit. 1920-ban a török miniszterek a következőképp magasztalták a felelősőket: "Mindent országunk jövőjének biztosítása érdekében tettek, ami, mint tudjuk, magasztosabb és szentebb, mint a saját életünk." Az angol kormány megpróbálta megbüntetni a felelősöket, és 1919-ben felállított egy háborús bűnöket vizsgáló bíróságot.
Törökország ennek ellenére a mai napig hevesen tiltakozik a népirtás szó használata ellen az örményekkel kapcsolatban. Az EU-csatlakozás fényében az ügy egyre inkább megosztja a politikát: a hivatalos török álláspont szerint a helyi hábiorúk következtében kb. 600 ezer örmény halt meg, az államnak ebben semmi szerepe nem volt. Az örmények legyilkolása a mai napig tabutéma, és tilos népirtásnak nevezni. Nemzetközileg viszont 21 ország, legutóbb az Egyesült Államok ismerte el népirtásnak az eseményeket. Az örmények úgy vélik, hogy Törökország addig nem csatlakozhat az Európai Unióhoz, amíg el nem ismeri felelősségét a mészárlásokért.
A zsidó holokauszthoz hasonlóan itt is sok bátor tettről hallani mind az örmények mind a törökök részéről. A muszlim török Haji Halil örmény édesanyjának nyolc családtagját rejtette el házában saját életét kockáztatva. Néhány vidéken kurdok követték a deportáltakat, és annyi embert mentettek meg, amennyit csak tudtak. Sok anya török és kurd családoknak adta gyermekét, hogy megmentse a haláltól.
Aleppó főkormányzója megpróbálta megakadályozni, hogy az általa kormányzott területről elvigyék az örményeket, de nem járt sikerrel. Később így emlékezett vissza: "Álltam a folyónál, és nem tudtam tenni semmit. De a folyóban víz helyett vér folyt, és az ártatlan gyermekeket, tiszteletreméltó öregeket, tehetetlen asszonyokat és erős fiatalembereket mind a pusztulásba hurcolták. Egy kezemen meg tudom számolni, hányat sikerült megmentenem. A többieket pedig elsodorta a folyam, hogy soha ne térjenek vissza."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap