Német vasútépítők fotózták az örmény népirtást

Levágott fejekkel fociztak

1914 utolsó hónapjában ezért a török kormány fegyencekből álló speciális különítményeket hozott létre, amelyek feladata az örmény nép kiirtása volt. 1915. április 24-én éjjel - erről a napról a világban élő örmények minden évben megemlékeznek - a török kormány cselekvésre szánta magát, és 250 örmény értelmiségit letartóztatott. Őket hamarosan még 2000 követte. Néhányan belehaltak a kínzásokba, a többieket pedig nyilvánosan kivégezték. Daniel Varoujan költőt kibelezték, szemeit kiszúrták. Egy egyetemi professzornak végig kellett néznie, ahogy kollégái kezéről és lábáról letépik a körmöket, aztán megvakították. Végül, miután beleőrült az átélt borzalmakba, meztelenül kihajtották az utcára. Többeket keresztre feszítettek.

Így vette kezdetét az örmények nagy gonddal megtervezett kiirtása, miközben a török vezetők hivatalosan azt állították, hogy csupán deportálásról van szó. 1915 májusa és augusztusa között tömegesen deportálták és mészárolták le a keleti tartományok örmény lakosságát. "A különítmények 50-100 embert fognak el, összekötözik és egy félreeső helyre viszik őket. Aztán nemsokára puskaropogás hallatszik. Meztelenül temetik el őket, mert a törökök elveszik az összes ruhájukat" - mondta Henry Morgenthau, az Egyesült Államok akkori török nagykövete.

A városokban kikiáltók vitték a deportálási parancsot, majd a teljes férfi lakosságot a városon kívülre hajtották és legyilkolták. Az asszonyokat és a gyerekeket ezután összeszedték, koncentrációs táborokba hurcolták vagy egyszerűen kihajtották őket a sivatagba, ahol éhen haltak. "Még egy mészárlás is humánusabb lenne ehhez képest, bármilyen borzalmasan is hangzik" - írta egy amerikai diplomata a deportálásokról.

Egy szemtanú arról számolt be, hogy az asszonyok könyörögtek, mohamedánná válnak, bármit megtesznek, csak mentse meg őket. A csontsovány áldozatok élelemért koldultak, és inkább a tóba dobták gyermekeiket, semhogy átadják őket a törököknek. Az örmények vagyonát elvették, a beszámolók szerint a törökök felgyújtották a holttesteket, hogy megtalálják a lenyelt értékeket. A koncentrációs táborokban uralkodó állapotok szörnyűségesek voltak. A legtöbb tábort az iraki-szíriai határ közelében, a sivatagban állították fel. Mindegyikben 70 ezer örményt zsúfoltak össze, akik között tombolt a vérhas és a tífusz, és őreik a legtöbbször otthagyták őket, hogy éhen és szomjan haljanak. Néhány esetben arra kényszerítették az élőket, hogy a halottak húsából egyenek. Csak nagyon kevés túlélő maradt.

1915 szeptemberében Leslie A. Davis amerikai konzul arról számolt be, hogy a gyönyörű Goeljuk tó közelében mintegy 10 ezer örmény holttestére bukkantak. A rémtettekről szóló történetek egyre gyarapodtak. Történészek szerint a halálkülönítmények az anyjuk szeme láttára sziklákhoz csapdosták a csecsemőket. Egy fiatal fiú visszaemlékszik a nagyapjára, a falu papjára, aki térden állva könyörgött kegyelemért, a katonák azonban lefejezték, és fejével focizni kezdtek Két német mérnök beszámolója szerint az Urfa melletti Ras-ul-Ain táborba naponta 300-400 teljesen meztelenre vetkőztetett nő érkezett. A táborfelügyelő pedig azzal kérkedett, hogy gyerekeket erőszakolt meg.

A Szmirnából Isztambulba tartó amerikai Anna Harlowe Birge a következőket írta 1915 novemberében: "Minden állomáson, ahol megálltunk, láttuk ezeket a vonatokat. A marhavagonok apró ablakain kisgyermekek néztek kifelé."

1. Fotókon a kegyetlenség
2. Levágott fejekkel fociztak
3. Sosem felejtenek