Minden későbbi kor művészei merítettek ihletet Nagy Sándor tetteiből
2021. február 7. 12:21 Múlt-kor
Korábban
Rajongó uralkodók
A reneszánsz és a barokk időszakában Nagy Sándor népszerűsége töretlen maradt. Számos fejedelmi és hercegi udvarban jelentek meg az ókori hős cselekedeteit ábrázoló alkotások, és kultusza ápolásához még egyházi segítséget is kapott. Rodrigo Borgia 1492-ben – pápától szokatlan módon – egy szóbeszéd szerint a pogány hős iránt érzett tiszteletből foglalta el VI. Sándor néven Szent Péter utódjának trónját.
A 17. század közepén uralkodó Krisztina svéd királynő tinédzserként kedvelte meg Nagy Sándort. Bár a tanítói aggódtak a kisasszony választása miatt, és kezébe adtak egy I. Erzsébetről szóló életrajzot, Krisztinának a makedón király maradt a kedvenc történelmi személyisége.
Még esszét is írt a hódítóról, és részben az iránta, részben VII. Sándor pápa iránt érzett tiszteletből felvette az Alexandra nevet. Krisztina udvari festői a királynő kegyében járva női vonásokkal ábrázolták az ókori hőst.
XIV. Lajos francia király saját történetét látta Nagy Sándoréban, és Charles le Brun a Napkirály rajongását kihasználva egy egész képsorozatot szentelt a makedón uralkodó életének. A festő munkái annyira elnyerték tetszését, hogy nemesi címet adományozott neki, a képeiről pedig nyomatokat küldött az európai királyi udvarok számára. Le Brun az uralkodó kedvenc festője lett, és hatalmas fizetésért készítette el a Nagy Sándor életét bemutató festménysorozatát.
Nagy Katalin cárnő a hódítót tisztelte a makedónban, mivel maga is hasonló babérokra tört. Nem véletlen, hogy egyik unokája a Sándor (a későbbi I. Sándor cár) nevet kapta. Az utódok tanulhattak a nagy ókori előkép példájából, a cárnő udvara ugyanis tele volt a Nagy Sándor alakját megidéző alkotásokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap