Mikortól számított valaki felnőttnek a középkorban?
2021. április 16. 18:47 Múlt-kor
Korábban
Gyakorlati praktikák
A mindennapi gyakorlat, bár figyelembe vette a törvényi korhatárokat, egyéb követelményeket is megállapíthatott. Az Anglia törvényeiről és szokásairól című 13. századi mű például kritikus kompetenciákhoz is köti a felnőttkor elérését. „Ha az illető polgár fia, onnantól számítson nagykorúnak, ha tud helyesen pénzt számolni, textilt mérni és más atyai tevékenységet végezni. Így a nagykorúságot nem az idő, hanem az értelem és érettség szabja meg.”
A házasságot hasonlóképpen ítélték meg. Habár egy 14 éves fiú is értheti elviekben, hogy mihez adja beleegyezését, nem ez volt a házasságkötéshez ideális életkor. A középkori Európában változó volt a társadalmi osztályok közt a legalkalmasabbnak tartott házasodási kor, azonban a kisnemesség és a polgárság körében rendre azt látni a feljegyzések alapján, hogy kerülték a kamasz menyegzőket – a férfiak a húszas éveik közepén, a nők ennél kicsivel korábban házasodtak.
Az olyan esetekben, amikor a serdülőkor elején házasodtak a fiúk, általában az állapítható meg, hogy gyámság alatt álltak, gyámjuk pedig vagy „eladta” házasságukat egy harmadik fél érdekeinek megfelelően (ami igencsak gyakori jelenség volt), vagy saját gyermekét adta hozzájuk feleségül.
Angliában például egy Thomas Stonor nevű úr 1470-ben megvásárolta a kiskorú John Cottesmore gyámságát, és még abban az évben összeadta saját lányával, Joannal. Azonban még az ilyen esetekben is arra utalnak a körülmények, hogy a házaspárnak még nem kellett férjként és feleségként együtt élnie.
Egy 1453-ból származó, szintén angliai feljegyzés szerint egy bizonyos Sir Thomas Clifford kislányát, Elizabeth-et feleségül adta Sir William Plumpton azonos nevű 18 éves fiához. „Az említett Sir William megígérte az említett Lord Cliffordnak, hogy nem hálhatnak együtt, míg Elizabeth be nem tölti a tizenhatodik életévét.”
A hozománnyal kapcsolatos szerződések gyakran kimondták, hogy a hozomány visszaszolgáltatandó, amennyiben a menyasszony vagy a vőlegény 16 éves kora előtt meghal, ami arra utal, hogy e kor előtt a házasság elhálatlan maradhatott. A középkorban is jól tudták, hogy a serdülők szexuális érettsége nem jelentett egyet a szülői feladatokra való alkalmassággal – sőt, sokan egyenesen úgy tartották, a kamaszok gyermekei gyenge alkatúak és betegesek lennének.
A serdülőkről tudták, hogy még növésben vannak: nem csak fizikai, de értelmi és érzelmi téren is. Nem gondolták, hogy a növekedés, felfedezés és tanulás által meghatározott életszakaszban lévő személyeket a házassággal és a gyermekvállalással kellene okvetlenül leterhelni. A lányok számára ez az időszak azonban lényegesen rövidebb ideig tartott, mint a fiúk számára. Számukra a serdülőkor inkább egyfajta tanoncságot jelentett: a növekedés azt is jelentette, hogy belenőnek feladataikba, és megszerzik a valódi férfi léthez szükséges képességeket és érettséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap