„Inkább Hitler, mint a háború” – a kettészakított Franciaország
2020. szeptember 6. 08:22 Czókos Gergő
Adolf Hitler életének valószínűleg egyik legboldogabb pillanata az volt, amikor 1940. június 17-én reggel a francia–belga határ közelében elhelyezett főhadiszállásán értesült a francia kormány fegyverszüneti kérelméről. A Führer arcára széles vigyor ült ki, és örömében a térdeit csapkodta. Maga sem számított rá, hogy Európa egyik legerősebb hadserege ilyen könnyen megadja magát. A náci Németország sikere Franciaország számára az ország kettészakítását jelentette. Míg a fejlettebb, iparosodottabb északi régiókat megszállta a Wehrmacht, a déli, mezőgazdasági területek a 84 éves Henri Philippe Pétain marsall vezetésével, Vichy központtal működő, névleg szuverén Francia Állam irányítása alá kerültek. A vichyi rezsim vezetőinek többsége úgy gondolta, a bolsevik megszálláshoz képest a náci függőség a kisebbik rossz. Meggyőződésükké vált, hogy csak ők vezethetik ki Franciaországot a „dekadens”, korrupt III. Köztársaság által hátrahagyott morális válságból.
Korábban
„Bármit, csak háborút ne!”
A Wehrmacht 1940. május 10-én indította meg a támadást a nyugati fronton, és a német katonai vezetők néhány héttel később, június 22-én a compiégne-i erdő melletti vasúti kocsiban már azt figyelhették, ahogy a francia delegáció vezetője, Charles Huntziger tábornok a fegyverszüneti egyezményre kanyarintja a nevét.
Franciaország villámgyors második világháborús vereségéhez a vezérkar alkalmatlansága és a modern haditechnika hiánya mellett még számos, nem kevésbé jelentős tényező is hozzájárult. Az, hogy a franciák ennyire könnyen feladták a küzdelmet, nagyrészt az első világháború tapasztalatából fakadt. Franciaország ugyanis csak óriási emberveszteség árán volt képes győztesen kikerülni a nagy háborúból, a siker kínálta lehetőségeket azonban nem tudták kiaknázni, így nem csoda, hogy a hatalmas áldozatot hiábavalónak tekintették.
A hangulatot jól példázza a Nobel-díjas író, Roger Martin du Gard 1936-ban, a spanyol polgárháború alatt barátjához írt egyik levele: „Bármit, csak háborút ne! (…) Semmi, sem a bírósági meghurcoltatás, sem a szolgaság nem hasonlítható a háborúhoz. Bármi, inkább Hitler, mint a háború!”
A fegyverszüneti feltételek elfogadásában a pacifista közhangulat mellett Hitler Franciaországgal kapcsolatos stratégiája is szerepet játszott. A Führernek ugyanis – amellett, hogy a franciákat a lengyelekkel ellentétben az „életre érdemes népek” kategóriájába sorolta – nem állt érdekében Franciaország teljes területének költséges megszállása. Igyekezett elérni, hogy a franciák ne vehessenek részt többé hadviselő félként a háborúban, miközben arra is törekedett, hogy a németek könnyedén kiaknázhassák az ország erőforrásait. Ezért nem szállták meg a német csapatok a déli országrészt, az úgynevezett szabad zónát, amelyben így megmaradt az önálló államiság látszata.
A Pétain-kultusz fogságában
A francia Le Petit Journal című lap 1935-ben közvélemény-kutatást rendezett olvasói körében arról, hogy kit fogadnának el leginkább diktátorként. A legtöbben az első világháború hősére, Pétain marsallra voksoltak, és a győztes népszerűsége még öt évvel később is töretlen volt. Míg az 1940. június 17-i, fegyverszünetet bejelentő beszédét franciák milliói hallgatták áhítattal, addig a Franciaország függetlenségéért angliai emigrációból küzdő Charles de Gaulle másnapi, harcra buzdító szavai csak egy nagyon szűk réteget hoztak lázba. Pétain népszerűségére jellemző, hogy 1940-ben egy nő Toulouse-ban a kocsija elé vetette magát, csak hogy megérinthesse a marsallt.
A franciák többsége meg volt győződve róla, hogy személye garancia az újonnan felálló kormány vezetői által hangoztatott „nemzeti forradalom” keresztülvitelére. Az immár az auvergne-i Vichy fürdővárosában ülésező francia parlament ennek jegyében 1940 júliusában – óriási többséggel – teljhatalommal ruházta fel a verduni hőst. Innentől kezdve a törvényhozó és végrehajtó hatalom mellett az igazságszolgáltatás és a közigazgatás irányítása is a „Francia Állam feje”, Pétain kezében összpontosult. A III. Köztársaság gyakorlatilag megszűnt létezni. A Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jelszava helyett a Munka, Család, Haza hármasság lett az új rendszer alapja.
Hogy ekkoriban ezt a megoldást nem csak a konzervatív, antiliberális politikusok és értelmiségiek fogadták el, arra jó példát szolgáltat a jobboldali elhajlással nehezen vádolható irodalmár, André Gide egyik naplóbejegyzésének részlete: „(…) elfogadnék egy diktatúrát, mert attól tartok, egyedül ez mentene meg minket a felbomlástól” – írta 1940. július 10-én a neves baloldali értelmiségi.
A kormány a széles körű felhatalmazás birtokában jogkorlátozó intézkedések sorát hozta meg. A cenzúra révén erőteljesen korlátozták a sajtószabadságot és az egyesülési jogot, felfüggesztették a politikai pártok működését, és betiltották a szakszervezeteket, valamint – a szabadkőművesekre utalva – a titkos társaságok működését. A parlament szerepe minimálisra csökkent.
Vichy-Franciaország férfieszményképe a családjáért dolgozó, becsületes föld- és kézműves volt, az ipari dolgozók legfeljebb a kommunista propaganda mételye által megrontott naiv munkás nem túl sok pozitív kicsengéssel bíró címére tarthattak igényt. A „deviáns viselkedés” egyébként sem tartozott a rendszer kedvelt magatartásformái közé: a homoszexuálisok is ritkán számíthattak a kormány támogatására, de az abortuszt fontolgató terhes nők is jobban tették, ha megtartották maguknak kételyeiket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Koholt vádak alapján hurcoltak kényszermunkára több százezer embert 14:20
- Művészfeleségek munkáiból készít kiállítássorozatot a szentendrei Ferenczy Múzeum 12:20
- Ritka Caravaggio-festményt állítottak ki Rómában 11:20
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén 08:20
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán tegnap
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király tegnap
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában tegnap
