Franciaország megmentője lett a hazaárulónak kikiáltott de Gaulle-ból

Amikor a Wehrmacht 1940. május 10-én megtámadta Franciaországot, az első világháborús veterán, Charles de Gaulle ezredesként, a francia 5. hadsereg egyik harckocsi-dandárjának parancsnokaként tevékenykedett. A német nyomás alatt pár héten belül összeomló francia hadsereg németek felett aratott kisebb győzelmeinek egyike de Gaulle nevéhez fűződik. A horihorgas ezredesnek a belga határhoz közel fekvő Montcornet közelében jelentős számú német páncélost sikerül megsemmisítenie.

Érdemeit felettesei tábornoki fokozattal honorálták, majd június 6-án Paul Reynaud francia miniszterelnök honvédelmi államtitkárnak nevezte ki a harcmezőről elszakított katonát, aki katonai ügyekben összekötőként működött Nagy-Britannia és Franciaország között. Június elején a hadi helyzet egyre kilátástalanabbá vált, a francia haderő az összeomlás szélére került.

De Gaulle egyike volt azoknak, akik a harc folytatását szorgalmazták, és azt javasolta, hogy a kormány tegye át székhelyét Észak-Afrikába és gyarmataira támaszkodva folytassa a harcot a németek ellen. 1940. június 16-án Verdun egykori hőse, Henri Philippe Pétain lett Franciaország miniszterelnöke, aki a németekkel való kollaboráció mellett döntött. De Gaulle a vele szimpatizáló francia tisztekkel egyetemben másnap fogta magát és 100 ezer aranyfrankkal, amelyet az ellenállás megszervezése céljából a korábbi miniszterelnök, Paul Reynaud adott neki, Angliába repült.

De Gaulle Londonba érve nem sokat teketóriázott, június 18-án már a BBC mikrofonja elé lépett és a Pétain vezette Vichy-kormány elleni ellenállásra buzdította honfitársait, majd hamarosan megkezdte a katonai ellenállás megszervezését, a Szabad Francia Erők felállítását. A Vichy-rezsim törekvéseit nem akceptálta, és 1940 augusztusában a francia katonai bíróság árulásért és szökésért halálra ítélte.

A Szabad Francia Erők haderejét első körben a Vichy-kormány irányítása alatt álló francia haderőből dezertált tisztek és katonák adták. A Szabad Francia Erők létszáma 1942 novemberében ugrott meg jelentősen, amikor a szövetségesek partra szálltak Észak-Afrikában. A marokkói és algériai területeken ugyanis jelentős számú, a Vichy-kormány irányítása alatt harcoló francia alakulat adta meg magát.

De Gaulle a szövetségesek sikeres észak-afrikai hadművelete után Angliából, a francia gyarmatosítás legfontosabb afrikai központjába, Algírba tette át a főhadiszállását, ezzel is jelezve a francia haderő önállóságát, amire de Gaulle Nagy-Britanniával és az USA-val szemben mindig nagy hangsúlyt fektetett. Politikai credóját így foglalta össze röviden: „Franciaországnak nincsenek barátai, csak érdekei”.

A szövetségesek normandiai partraszállását követően De Gaulle nem ült tétlenül Algírban, hanem mozgósította a tekintélyes, 400 ezres haderőre duzzadt Szabad Francia Erőket és mindent elkövetett, hogy saját csapatai élén vonuljon be Párizsba, amelyet 1944. augusztus 25-én végre is hajtott. Az Ideiglenes Francia Kormány elnökeként lelkesítő beszédet intézett a francia főváros lakóihoz:

„Párizst meggyalázták! Párizst megsemmisítették. Párizs mártírrá vált! De Párizs felszabadult! Felszabadította magát, felszabadították az emberek a francia hadsereg támogatásával, egész Franciaország támogatásával és segítségével, Franciaország harcol, az egyetlen Franciaország, az igazi Franciaország, az örökkévaló Franciaország!”

A franciák szemében De Gaulle alakját párizsi bevonulása tette igazán legendássá. Párizs nem a végállomás volt, a Szabad Francia Erőkből felállított Első Francia Hadsereg tevékenyen részt vett Franciaország felszabadításában, úgymint Lyon, Marseilles, Toulon németektől való megtisztításában, majd Németország délnyugati területeinek, Karlsruhe, Stuttgart elfoglalásában.

Az Első Francia Hadsereg tevékenysége politikailag kifejezetten értékes volt Franciaország számára; De Gaulle elégedetten dőlhetett hátra karosszékében, és végre élvezhette az évekig tartó fáradságos munka gyümölcsét: Franciaország helyet foglalhatott a győztesek asztalánál, és megszállási övezetet is kapott a legyőzött Harmadik Birodalomban, majd később az ENSZ Biztonsági Tanácsában is bekerült. A kollaboráció, a Pétain vezette náci bábállam és az 1940-es megalázó vereség a múlt homályába veszett.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
• Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
• A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
• Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
• A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
• A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
• Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
• Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
• Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs