Hogyan vált első számú közellenséggé a korábban ártatlannak hitt cápa?
2022. július 1. 11:55 Múlt-kor
Egy évszázaddal ezelőtt a legtöbb tudós még ártalmatlan és „jóindulatú” élőlényekként gondolt a tenger legveszedelmesebb ragadozóira, a cápákra, amelyek – mint mondták – sohasem támadnának emberre. Mindez a naiv vélekedés 1916 júliusában változott meg végérvényesen, amikor négy ember vált egy sorozatos halálos cápatámadás áldozatává az amerikai partok mentén. Ezt követően az Újvilágban, majd világszerte is elterjedt a máig meghatározó nézet: a cápák vérszomjas ragadozók és egyáltalán nem emberbarátok.
Korábban
Horror a partokon
Míg Európában véres háború dúlt, New Yorkban pedig a járványos gyermekbénulás szedte áldozatait, Charles Vansant philadelphiai lakos 1916. július elsején úgy döntött, a New Jersey állambeli Beach Haven tengerpartjára menekül a forró hőség elől.
Aznap kora este fejébe vette, hogy még vacsora előtt megmártózik egyet a hűs óceánban. A 25 éves, sportos fiatalember vitte magával a szörfdeszkáját is, és a Chesapeake-öböl sekély vizébe vetette magát, majd evezni kezdett a nagyobb hullámok felé.
Még csupán 110 centiméteres mélységű víznél járt, amikor egy sötét árny úszott el a deszka mellett. A tengeri élőlény ráharapott Vansant bal lábára, és nem volt hajlandó elengedni. A fiatalember hatalmasat kiáltott, mire felfigyeltek az eseményekre, valamint az egyre vörösödő vízre a parton lévők.
Az emberek beszaladtak a vízbe, és elkezdték kivonszolni az összekapaszkodott párost, ám a cápa csupán akkor volt hajlandó elereszteni zsákmányát, amikor a hasa már a part kavicsos fövenyét karcolta. A megmentők gyorsan a közeli hotel halljába vitték a szerencsétlenül járt férfit, aki azonban már nem érhette meg a mentők megérkezését, ugyanis elvérzett.
A helyszínre érkező orvos, aki már tulajdonképpen a halottkém szerepét töltötte be, feljegyezte az akkor még merőben különösen hangzó halálokot: cápaharapás. Magyarországhoz hasonlóan Amerikában is ekkortájt kezdett éledezni a fürdőkultúra, valamint terjedtek el a szabadidős tevékenységek, így New Jersey partjainál még sohasem hallottak cápatámadásról. A helyzetet elemző tudósok szerint a cápa egyszerűen félénk és gyanakvó volt, mint bármely nagyobb hal, amely véletlenül a sekély vízbe kerül.
Úgy vélték, a fürdőzők biztonságára a cápa vagy bármely tengeri élőlény egyáltalán nem jelenthet veszélyt, és kizártnak tartották, hogy egy cápa elég erős legyen egy ember szétmarcangolására.
Az ókori mediterrán tengerészek történeteiben egyébként már több cápatámadást is feljegyeztek, azonban a 20. század hajnalán ezeket a tengeri kígyók és egyéb mitikus szörnyek kategóriáiba illesztették.
Öt nappal később azonban a horror folytatódott. Beach Haventől 60 kilométerre északra a 27 esztendős, svájci származású Charles Bruder, az Essex & Sussex Hotel egyik inasa ebédidőben éppen szokásos úszását igyekezett megejteni, amikor egy „emberevő” a parttól körülbelül 120 méterre hirtelen megtámadta, és leharapta a bal lábát térd felett, valamint a jobb lábát térd alatt.
Az életmentőknek sikerült partra vonszolniuk a megcsonkított Brudert, akinek látványától egy nő menten elájult. A férfin már senki sem tudott segíteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap