Hét hajmeresztő történet a hidegháborúból
2020. június 19. 11:57 Múlt-kor
Korábban
A világ legostobább kéme
1971. augusztus 30-án éjszaka Charles Shearer rendőr és társa egy rendőrautójuk előtt haladó, világítás nélkül közlekedő kocsit vett észre London utcáin.
Elkezdték követni a járművet, majd amikor látták, hogy összevissza halad az úton, félreállították. Amint a sofőr kiszállt a kocsijából, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen részeg.
Az alkoholtól bűzlő sofőrt a rendőrautó hátsó ülésére ültették, a férfi ekkor azonban az autót vezető Charles Shearer vállára tette a lábát.
A rendőr emiatt kérdőre vonta az ittas férfit, aki erre nem túl taktikus módon csak annyit felelt: "Nem szólhatsz hozzám és nem verhetsz meg, én egy KGB-ügynök vagyok."
Mivel ilyesmivel már többször is találkoztak, a rendőrök úgy gondolták, csak egy újabb szájhőssel van dolguk. Az őrsön az ittas úriember megtagadta, hogy vizelet- és vérmintát vegyenek tőle, és a szondát sem volt hajlandó megfújni.
Hamarosan azonban kiderült, hogy a részeg férfi, Oleg Ljajin valóban KGB-ügynök, aki hivatalosan a nagy-britanniai orosz kereskedelmi delegáció vezetőjeként tartózkodott az országban.
Az ügynök azonban megegyezett a hatóságokkal, hogy új életet kezdhet Nagy-Britanniában, cserébe pedig fontos információkat adott ki a KGB tevékenységéről.
Ljajin - új személyazonossággal - maradt, a szovjet kereskedelmi delegáció 105 munkatársát azonban kiutasították az országból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap