2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hat őrült uralkodó

2014. november 11. 14:20

A fának beszélő III. György

Az 1760-ban trónra kerülő III. György az egyik legismertebb elmeháborodott király volt. Az uralkodót 1788-tól súlyosbodó rosszullétek gyötörték, amelyek végül képtelenné tették feladatai ellátására. Betegségének mibenlétéről máig vitatkoznak történészek és orvosok, a legelterjedtebb vélekedés szerint a porphyriának nevezett örökletes anyagcsere-betegsége volt (a kór nevét jellemző tünetéről, a bíborvörös vizeletről kapta), mások szerint bipoláris depresszióval küzdött, megint mások szerint arzénnal mérgezték meg. Ez utóbbi ráadásul összefügg a porphyriával, ugyanis a méreg megakadályozza az ún. haem, az oxigén testben való áramoltatásáért felelős gén kialakulását, ami porphyriát eredményezhet.

A kór tüneteként a király hol a végletekig nyájas volt (egyszer például Kedves Lordjaim és barackocskáim megszólítással fordult a felsőházhoz), hol pedig olyan dührohamok fogták el, hogy kényszerzubbonyt kellett ráadni. A legenda szerint hosszasan diskurált egy fával, amelyről azt hitte, hogy az a porosz király, máskor egy párnahuzatot gyermekeként dédelgetett, s elültetett egy marhaszeletet, mert azt hitte, hogy az a fán terem.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár