2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Őrült önkísérletek és feltalálók a történelemben

2013. november 5. 12:11

Volt, aki tűt szúrt a szemébe, más üveget és kavicsot evett, illetve olyan is akadt, aki saját magát műtötte meg, vagy szó szerint feláldozta magát a tudomány oltárán. Következzenek a történelem legvakmerőbb kísérletei.

Aki megülte a rakétaszéket

A Ming-dinasztia tisztviselője, Van Hu munkásságát legendák egész sora örökítette meg, történetét pedig a mai napig népszerű feldolgozások színesítik. Mint ismeretes, a 16. században élt feltaláló volt a történelem első tudósa, aki űrutazással kísérletezett, a Hold egyik kráterét például az ő emlékére Wan-Hoo kráternek nevezik.

A népszerű történet szerint Van Hu egy speciális széket készített, amelyek aljára 47 darab rakétát szerelt. A rakéták lefelé néztek, amelyeket egyszerre kellett begyújtani; a tudós ekkor felmászott a székbe, és szolgálóival begyújtatta a rakétákat. Hatalmas robbanás és füst keletkezett, Van Hu pedig köddé vált. A monda szerint az űrbe jutott, de sokkal valószínűbb, hogy a felszabaduló energia porrá égette a feltalálót a szerkezettel együtt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár