Együttműködést szeretnének a törökök az örmény népirtás kutatásában

Pán-turanista vérengzések

A legnagyobb amerikai napilapokban megjelent egészoldalas hirdetésekben `Fejtsük meg közösen, hogy mi történt 1915-ben` címmel kérték az örményeket a kérdés közös felülvizsgálatára. A javaslat azonban nem újdonság: Erdogan török miniszterelnök már 2005-ben szerette volna az örmény kormányzatot is bevonni a rendezésbe.

A javaslat gyakorlati megvalósítása azonban szinte lehetetlen, és a békét keresők naponta komoly problémába ütköznek, ahogy azt a nemrég megnyitott örmény templom esetében is láthattuk. Sokak számára a népirtás bolygatása a mai napig tabunak számít, és a török nacionalisták az azt akár csak felemlegetőket is erőszakosan bántalmazzák vagy megölik. Nem véletlen hát, hogy pár hónappal ezelőtt a tavaly Nobel-díjat kapott Orhan Pamuk is elmenekült az országból.



Ezzel párhuzamosan az április végi évfordulón a sűrű hóesés ellenére legalább 15 ezer örmény vonult Jerevánban az áldozatoknak emelt emlékműhöz. A résztvevők elégettek egy török zászlót, majd megkoszorúzták az emlékművet, ahol 1965 óta ég örök láng az áldozatok emlékére. Több résztvevőnél a népirtást elismerő országok zászlaja volt. Több politikai vezető, közöttük Robert Kocsarján államfő is részt vett a megemlékezésen. "A nemzetközi közösség tudomásul vette, hogy népirtás nem csak egy nép, hanem az egész emberiség ellen elkövetett bűn, és egy ilyen bűn tagadása és takargatása ugyanolyan veszélyes, mint az előkészítése és a végrehajtása" - hangoztatta Robert Kocsarján.

Posztmodern puccsiták állnak Európa és a törökök közé

Az első örmény népirtást még a szultán rendelte el 1894-96-ban, akkor 300 ezer embert öltek meg. A törökök ezután már az első világháború előtt át akarták telepíteni Szíriába és Mezopotámiába a kétmilliós örmény népet. Más tervek szerint az örményeket - a háborús állapotokat kihasználva - teljesen ki akarták irtani. A népirtást a pán-turanizmusnak nevezett ideológia jegyében követték el, amely egy kizárólag türk népességből álló, Anatóliától Közép-Ázsiáig nyúló új török birodalom megteremtéséről vizionált, amelynek az útjában álltak az örmények.

1914 szeptemberében brutális kényszermozgósítást hajtottak végre az örmények-lakta vidékeken, csak a nők, gyerekek, öregek maradtak otthon. Az első világháborúban a török hadsereg vereséget szenvedett Szakikamisnál, s az oroszok elfoglalták Tabrizt. Talaat pasa nagyvezér és Enver pasa hadügyminiszter ekkor úgy döntöttek, hogy végrehajtják az örmények megsemmisítésére korábban készült tervet. A török Dzsevet pasa 1915. február 20-án adott parancsot a vani és dzsejtuni tömegmészárlás megkezdésére.

Örmény akasztások Isztambulban 1915 áprilisában

Az örmények elleni tömegmészárlást az Oszmán Birodalom kormánypártja, az  Egység és Haladás Bizottsága, más néven az Ifjú Törökök döntötték el és hajtatták végre. A kormányt a párt három kulcsfigurája, a belügyminiszter-miniszterelnök Mehmet Talaat, a hadügyminiszter Ismail Enver, és a tengerészeti miniszter Ahmed Jemal uralta, utóbbi Szíria katonai kormányzója is volt. (A később hivatkozási alappá vált Atatürk volt a mozgalom azon vezéralakja, aki nem vett részt ebben).

Az örmény népirtás honi kutatása elsõsorban a dokumentálással foglalkozik, s a számok bûvöletében él - írta még 2002-ben Pető Andrea. Szerinte állandó számolgatás folyik, a számok történelmi bizonyítékoknak számítanak. Így Jereván alapítási dátuma is az az azeriekkel szemben az örmények õsibb jelenlétét van hivatva bizonyítani. Az örmény népirtás emlékezetét a szenvedés, az áldozat mártíromsága határozza meg, mely érzelmi politizáláshoz vezet. A "múlt feldolgozására" kevés jelet találunk, mintha az anyaországon belül a diaszpóra sokévtizedes tudományos teljesítményét nemigen ismernék. Harutyun Marutyan örmény néprajzkutató és történész szerint azonban az örmény népirtás emléke az örmény nemzeti identitás szerves része, mivel ez az eseménysor indította el az örmény önálló nemzet megszületését, és ez vezetett a 20. század végén az Artsakh mozgalom születéséhez is. "A népirtás felismerése nem csak önmagában fontos, hanem a nemzeti kultúra kontextusában is. Ha elfogadjuk, hogy a genocídium a nemzet identitásunk és értékeink része, akkor ennek felismerése után mi helyettesíthetné azt?" - tette fel a kérdést. Harutyun a kollektív és történeti emlékezet szerepének vizsgálatával szeretné jobban megismerni az örmény nemzeti identitás összetételét, mert szerinte a genocídium emlékeinek összegyűjtése a nemzet életének irányt is mutathat. "A múlt traumatikus tapasztalatainak emlékei nem eldobandó terhet jelentenek, hanem a megfelelő használat esetén kincset. A nemzet történeti- és kollektív emlékezetének néhány fontos eleme ugyanis passzív-, alvóállapotban lehet, amelyet külső vagy belső hatásra felébresztve nem tapasztalt kincsekre bukkanhatunk".

Ők rendelték el a Különleges Szervezet (Teshkilati Mahsusa) nevet viselő intézmény felállítását, amelynek legfőbb feladata a genocídium megtervezése és végrehajtása volt.

1. Pán-turanista vérengzések
2. Veszélyezteti a török EU-csatlakozást