Török tévében az örmény népirtás
2006. április 19. 13:00
A török televízióban első alkalommal mutattak be örmény népirtással foglalkozó játékfilmet. Bár a magáncsatorna szabadon leadhatta a filmet, a hír máris komoly visszhangot keltett az országban.
Korábban
A csatorna illetékesei a sugárzás előtt leszögezték, hogy vágás és cenzúra nélkül adják le a filmet. A bemutatót kerekasztal-beszélgetés követte, ahol török és örmény értelmiségiek és történészek vitatták meg az első világháború során, az Oszmán Birodalom végnapjaiban történt eseményeket.
Nem ez volt az első kísérlet a törökországi premierre: a 2002-es alkotást 2004-ben a mozikban mutatták volna be, ám a hatóságok akkor attól féltek, hogy az előadásokat rendőrökkel kell megvédeni a török nacionalisták erőszakos fellépésétől.
A török közvélemény az 1915-17 között lezajló, 1,5 millió áldozatot követelő örmény népirtást csak az elmúlt években kezdte el megismerni és feldolgozni. Az országban hivatalosan a mai napig elutasítják a népirtás szó használatát, azzal érvelve, hogy polgárháború dúlt a területen, ahol nagyjából 300 ezer örmény és nagyjából ugyanennyi török halt meg. A népirtás emlegetéséért legutóbb Orhan Pamuk írót állították volna bíróság elé, ám végül a perre nem került sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.