Egy lengyel faluból indulva hódította meg a világot romantikus zenéjével Chopin
2023. október 17. 09:50 Múlt-kor
174 éve, 1849. október 17-én halt meg minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze, Fryderyk Franciszek (Frédéric François) Chopin lengyel zeneszerző. Chopin új stílusa a romantikus kifejezőeszközök egész sorát hozta a zongorajátékba, lágy, lírai hangzása végletes dinamikai ellentétekkel, érzelemgazdag és virtuóz előadásmóddal párosult.
Korábban
Chopin 1810. február 22-én született a Żelazowa Wola nevű falucskában, apja francia, anyja lengyel volt. Mozarthoz hasonlóan csodagyermekként indult: hatévesen már zongorázott és zenét szerzett, nyolcévesen koncertezett.
Első zenetanára hamar elbocsátotta, mondván hogy többet tud, mint ő. Chopin a nyári vakációkat vidéken töltötte, itt fedezte fel a lengyel népzenét, amely zeneszerzői munkásságának alapjául szolgált.
Tizenévesen a varsói szalonok kedvence lett, első nagy önálló hangversenyét 1829-ben Bécsben adta – Mozart-variációját hallgatva Schumann zseninek kiáltotta ki.
Az 1830–31-es lengyel nemesi felkelés után elhagyta hazáját és Párizsban telepedett le. A francia fővárosban koncertezett és tanított, 1835-ben megkapta az állampolgárságot. Barátai között tudhatta a kor nagyságait, Bellinit, Berliozt, Liszt Ferencet, Balzacot és Heinét.
Maria Wodzińska portréja a 25 éves zeneszerzőről (1835)
Élete nagy szerelme a kihívó magaviseletű George Sand írónő lett, holott megismerkedésük idején még azt írta róla, hogy „valami taszítja” tőle. Kapcsolatuk tíz év után ért véget, amikor Sand azzal gyanúsította a komponistát, hogy nemcsak vele, hanem lányával is viszonyt folytat.
Chopin kiskorától sokat betegeskedett, gyakran kapott légúti fertőzést és tüdőgyulladást. Egészsége olykor annyira megrendült, hogy a koncert után egyedül nem is tudott lemenni a színpadról, zongoratanítványait pedig ágyban fekve oktatta.
1838 telén gyógyulást keresve Sand társaságában Mallorcára utazott, de napsütés helyett csak hideg és eső fogadta, s az évszakot egy fűtetlen kolostorban kellett átvészelnie. Egészsége mindezek ellenére rendbejött, egy ideig viszonylag jó körülmények között élt.
A párizsi forradalom elől Angliába menekült, innen kimerülve tért vissza, s egy év múlva, 1849. október 17-én elhunyt tüdőbajban. Az alig 39 éves Chopin temetésén kérésére Mozart Requiemje szólt.
1849-es dagerrotípia a tüdőbajban szenvedő Chopinről
Hamvai a párizsi Pére-Lachaise temetőben nyugszanak, konyakban tartósított szívét egy varsói templomban őrzik.
Innen csak egyszer, a II. világháború alatt vették ki, hogy megóvják, sőt, a hatóságok ahhoz sem járultak hozzá, hogy DNS-mintát vegyenek belőle. (Kutatók ezzel akarták eldönteni, Chopin tuberkulózisban vagy a genetikai eredetű cisztás fibrózisban szenvedett-e, utóbbira utalna a gyakori tüdőgyulladás, hogy 22 évesen sem kellett borotválkoznia, és soha nem született gyermeke.)
Chopin új stílusa a romantikus kifejezőeszközök egész sorát hozta a zongorajátékba, lágy, lírai hangzása végletes dinamikai ellentétekkel, érzelemgazdag és virtuóz előadásmóddal párosult.
Ő írt először balladákat, önálló scherzókat, ismertette meg a világgal a lengyel mazurkát, újította meg romantikus alapon a Bach-féle prelűdöket.
A zongora poétájaként, rabjaként és zsenijeként is emlegették, e hangszerre írta két zongoraversenyét, gyűjteményes műve a 24 prelűd és az Etűdök, de népszerűek rövidebb zenedarabjai, keringői, noktürnjei. A lengyel népzene fordulatait polonézeibe és mazurkáiba iktatta, így a romantikus népies zene megteremtője lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap