Fényt deríthet Beethoven halálának rejtélyére a zeneszerző koponyája
2023. július 21. 16:05 MTI
A Bécsi Orvostudományi Egyetem csütörtökön vehette át adományként Ludwig van Beethoven (1770–1827) koponyájának utolsóként fennmaradt darabjait. A két darab tenyérnyi és tíz darab borsónyi méretű csontot 1863-ban, a világhírű zeneszerző újratemetésekor távolították el. A maradványokat utoljára az Egyesült Államokban őrizték.
Korábban
A szaknyelvben Seligmann-töredékeknek nevezett csontok hitelessége körüli aggályokat az év végéig próbálják eloszlatni. Franz Romeo Seligmann (1808–1892) bécsi orvos, orvostörténész és antropológus 1863-ban távolította el a maradványokat tanulmányozás céljából a zenei géniusz 1863-ban történt exhumálásakor.
Markus Müller, a Bécsi Orvostudományi Egyetem rektora a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy Beethoven már fiatal éveiben, amikor egészségi állapota romlásnak indult és kezdte elveszteni hallását, azt akarta, hogy halála után vizsgálják ki betegsége okát.
A két nagyobb darab a nyakszirtcsontból, valamint a jobboldali halántékcsontból származik. A maradványok egyelőre nem tekinthetők meg, mivel a következő hónapokban még tanulmányozni fogják őket.
Egyes amerikai kutatók ugyanis felvetették, hogy a koponyacsontok talán nem is Beethoventől származnak. Christian Reiter, a Bécsi Orvostudományi Egyetem törvényszéki szakértője ugyanakkor erre vonatkozó tanulmányában arra a megállapításra jutott, hogy „semmi sem mond ellent annak, hogy a csontok valódiak lennének”.
A szakértő két bizonyítékot is felhozott állítása alátámasztására. Mint mondta, a megőrzött maradványok formája és a fűrésznyomok pontosan illeszkednek a Beethoven koponyájáról 1863-ban készített gipszlenyomathoz, amelyet a Bécsi Természettudományi Múzeumban őriznek.
Másrészt az ezredforduló tájékán egy hajtincsen elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat során megemelkedett ólomszintet mértek. A koponyadarabokban szintén ezt tapasztalták.
Reiter hangsúlyozta: sosem tették közzé, hogy a csontokban is megemelkedett ólomszintet találtak. Hozzátette, hogy szükség esetén a mostani vizsgálatok megismétlik ezeket a méréseket.
Mindeközben egy másik vizsgálat is zajlik, amely pontot tehet a vita végére. Néhány napja a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézetben DNS-mintákat vettek a Seligmann-töredékekből, amit összehasonlítanak a Beethoven hajtincseiből kinyert örökítőanyaggal.
A végső eredményeket az év végéig várják. Reiter szerint akkor talán már tisztázhatják, hogy a zeneszerző miért vesztette el hallását, és végül miben halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05