Tengerészélményei ihlették Rimszkij-Korszakov egzotikus hangszerelését
2023. június 21. 17:05 MTI
115 éve, 1908. június 21-án halt meg Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov orosz zeneszerző, az orosz zenében korszakos jelentőségű Ötök csoportjának tagja. Tanítványai között tudhatta többek közt Szergej Prokofjevet és Igor Sztravinszkijt.
Korábban
A novgorodi kormányzóságban fekvő Tyihvin városkában született 1844. március 18-án. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, kilencévesen már komponált. Apja kívánságára tengerésztisztnek tanult, de közben zeneileg is képezte magát.
Közeli barátja és mentora lett Milij Balakirev zeneszerző, később ők ketten, továbbá Cezar Kjui, Mogyeszt Muszorgszkij és Alekszandr Borogyin alkották az Ötök csoportját, a „Hatalmasok kis csapatát”.
Két és fél évig a tengert járta, ekkor szerzett élményei ihlették később egzotikus témaválasztású, különleges hangszerelésű műveit. A hajón született Első szimfóniája is, ez volt az első orosz komponista által írt szimfónia.
1871-ben képesítés nélkül nevezték ki a szentpétervári konzervatórium hangszerelés- és zeneszerzés tanárának, így titokban kellett pótolnia elméleti hiányosságait. 1872-ben megnősült, egy év múlva a flottazenekarok felügyelője, majd a szentpétervári Ingyenes Zeneiskola igazgatója lett.
1886-tól az orosz szimfonikus koncerteket szervezte, így nagy része volt abban, hogy az 1889-es párizsi világkiállításon orosz szerzők műveit mutatták be.
1905-ben tanári állásából rövid időre elbocsátották, mert a forradalom idején a sztrájkoló diákok védelmére kelt, s nyílt levélben tiltakozott a cári rendőrség önkénye ellen.
A felsőbbséget nem tisztelte különösebben: egy anekdota szerint amikor a meglehetősen testes komponistát bemutatták a cárnak, az tréfásan megjegyezte: úgy látszik, jól megy a zenészeimnek. Mire Rimszkij-Korszakov azt felelte: „Felséged valószínűleg azon lepődött meg, hogy lehet valaki ilyen kövér egy konzervatóriumi tanári fizetésből?”
Rimszkij-Korszakov 1867-ben írta Szadko című zenekari fantáziáját, az első orosz szimfonikus költeményt. Második szimfóniáját (Antar) szintén keleti mese ihlette, az 1872-ben született A pszkovi lány című operája Rettegett Iván korában játszódik, s sok rokonságot mutat Muszorgszkij Borisz Godunov című operájával.
Korszakov az utolsó pillanatig alkotott
Rimszkij-Korszakov az Ötök tagjaként – akik elvetették Wagnert és az olasz ízlést, és inkább a nemzeti témákat helyezték előtérbe – az orosz témákhoz, a nemzeti történelemhez, hősi énekekhez, mesékhez és mondákhoz vonzódott. Bizonyíték erre a Mese Szaltán cárról és a Szadko, a Mese a láthatatlan Kityezs városáról című operák, de megigézte a kelet világa is, így született az Ezeregyéjszaka meséire íródott Seherezádé című szimfonikus szvit.
Tizenöt operája közül az utolsó, a Puskin ihlette Az Aranykakas a cári önkényuralom kíméletlen szatírája. Egyes operáinak betétei – mint A dongó című virtuóz hegedűdarab a Mese Szaltán cárról, a Hindu dal a Szadko című operából – ma is gyakran csendül fel a koncerttermekben.
Rimszkij-Korszakov hangszereléssel is foglalkozott, egyebek között ő fejezte be (sokak szerint átdolgozta) Muszorgszkij halála után annak Hovanscsina és Borogyin: Igor herceg című operáját. Műveire a kiváló hangszerelés, a romantikus álmodozás, az érzelmi gazdagság jellemző.
Az orosz zenetörténetben korszakos jelentőségű Ötök tagjai közül ő volt a „legnyugatosabb”, a romantika mellett az európai újításokat is befogadta, egyben hidat teremtett Glinka és a modernizmus között. Tanítványai között tudhatta többek közt Szergej Prokofjevet és Igor Sztravinszkijt. Rimszkij-Korszakov 1908. június 21-én halt meg Ljubenszkben szívroham következtében.
Sírja Borogyin, Glinka és Muszorgszkij végső nyughelyének közelében található a szentpétervári Tyihvin temetőben. Születése századik évfordulóján szülővárosában múzeuma, 1971-ben Leningrádban (ma Szentpétervár) lakásmúzeuma nyílt, s az ő nevét viseli a szentpétervári konzervatórium és egy sugárút a Néva menti nagyvárosban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap