„Dobozos lányokkal” orvosolta XIV. Lajos az amerikai gyarmatain fellépő nőhiányt
2020. január 17. 15:05 Múlt-kor
Korábban
„A király lányai”
Habár az észak-amerikai és karibi francia gyarmatokra addig is szokás volt Franciaország számára „nemkívánatosnak” tekintett személyeket – nők esetében adósokat és prostituáltakat – küldeni, az úgynevezett „filles à la cassette” („dobozos lányok”) fontossága éppen hátterükben rejlett: habár őket is hátrányos körülményekből toborozták, „erényüket” (azaz szüzességüket) garantálták.
Nevüket az egyszerű, bőröndszerű ládákról kapták, amelyekben minden holmijukat magukkal vitték.
A név egy különös félrefordítást is eredményezett: a francia „cassette” szóból később, miután a terület az Egyesült Államok birtokába került, „casquette” (azaz sapka) lett, ez pedig átalakult az angol „casket” (koporsó) szóvá, amelyből ismét levezethetővé vált a bőrönd, doboz jelentés. Az angol nyelvű történetírás ma is széles körben „casket girls” („koporsós lányok”) néven ismeri őket.
A korábbi „király lányai” (filles du Roi), akiket adósbörtönökből és bordélyházakból toboroztak, nem bizonyultak kelendőnek a családot alapítani szándékozó férfiak körében a gyarmatokon, és új hazájukban is a kirekesztettség várt rájuk.
XIV. Lajos 1704-ben az újvilági gyarmatok lakóinak címzett levele ekképpen szólt:
„Őfelsége hajóval 20 leányt küld feleségül azon kanadaiaknak és másoknak, akik megkezdték lakhatásukat Mobile-nál [a mai Mobile kikötővárosa az Egyesült Államok Alabama államában], hogy e kolónia szilárdan megalapoztassék. E leányok mindegyike erényben és jámborságban neveltetett, és tudja, mi a munka, ami hasznossá teszi majd őket a gyarmaton azáltal, hogy megmutatják az indián lányoknak, mire képesek, e célra értelmetlen volna mást küldeni, mint ismert és feddhetetlen erényűeket.”
Az első leendő feleségek a Pélican nevű hajón érkeztek Mobile-ba 1704 nyarán. Többségüket árvaházakból, illetve árvákat nevelő zárdákból toborozták.
A 14 és 19 év közötti fiatal nőknek, mivel árvaként nőttek fel, kevés lehetőségük lett volna Franciaországban a felemelkedésre – családi háttér, ezáltal pedig hozomány nélkül aligha volt esélyük magasabb osztályba tartozó férjet találni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.