A székely kálvária stációit a bonyhádi Székely Házban állítják ki
2005. január 20. 13:10
Az 1764-es madéfalvi vérengzést követően a székelyek által elszenvedett megpróbáltaátsok állomásait örökíti meg az a 14 faragott tábla, amelyet Bonyhádon őriznek, hatot a Völgységi Múzeumban, nyolcat pedig most állítottak ki a Székely Házban.
A kálváriát, amely a bukovinai székelyek 150 éves hányattatásának történetét ábrázolja, 1943-ban készítették a népcsoport Bácskába telepítését követően, s eredetileg Bácsjózseffalva vasútállomását díszítette - ismertette az MTI-vel a bonyhádi Völgységi Múzeum igazgatója, Szőts Zoltán. A székely identitást megfogalmazó, Csaba vezér emlékét őrző első, valamint a kereszt felvételét ábrázoló, István királynak emléket állító második tábla mintegy keretként fogja össze a Bukovinába, majd Bácskába történő hazatelepítés eseményeit.
A múzeum vezetőjének elmondása szerint a stációk közül az eddig raktárban őrzött nyolc táblát a bonyhádi Székely Ház januári felavatásakor tárták a nagyközönség elé, s május közepén kerülnek vissza a múzeumba. Bonyhád a II. világháború után Magyarországra - többségben Tolnába, Baranyába - telepített bukovinai székelyek központja, itt alakult meg a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, amelynek a 2001-ben, egy nyertes pályázat által birtokba vett Székely Ház ad otthont. Az évek során apránként felújított épületegyüttes mostanra szakköri termekkel, valamint a múzeum közreműködésével gondosan kialakított hagyományőrző kiállításokkal várja az idelátogatókat.
Az előtérben a kilenc táblás Székely sorsok című fotó-dokumentum kiállítás régi fényképekkel utal a bukovinai, bácskai évekre. A Lőrincz Aladárné Népművészet Mestere által vezetett szövő szakkör terme egyúttal egy székely lakószobát elevenít meg. A tiszta szobába belépőt népviseletbe öltöztetett férfi és női figura fogadja a székely tárgykultúra elemeivel, a kelengyeládával, vetett ággyal, amely az ősi geometrikus motívumokkal díszített, úgynevezett "festékes" szőnyeggel, "magyaros és németes párnákkal", dunyhákkal, díszes "sarkos" lepedővel van feltornyozva. A Székely Ház idegenforgalmi nevezetesség is, délutánonként 14-16 óra között fogadja a látogatókat.
(MTI - Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.